8 kilométer homokos tengerpart, igazi olasz hangulat: nem véletlenül a magyarok kedvence ez a város
Lignano Sabbiadoro évek óta az egyik legnépszerűbb észak-olasz tengerparti célpont a magyar nyaralók körében. Ebben persze szerepe van annak is, hogy viszonylag könnyen elérhető: Budapesttől körülbelül 640 kilométerre fekszik, jó forgalomban nagyjából 6-7 óra alatt le lehet érni autóval.
A település három részből áll. Lignano Sabbiadoro a legforgalmasabb, itt található a legtöbb üzlet, étterem és esti program. Lignano Pineta zöldebb és valamivel nyugodtabb, míg Lignano Riviera a három közül a legcsendesebb, fenyvesekkel folyótorkolattal. A Sabbiadoro elnevezés egyébként aranyhomokot jelent. A jelzőt 1935-ben kapcsolták Lignano nevéhez, nem túl rejtélyes okból: a település legfontosabb vonzereje már akkor is a hosszú, sárgás-aranyszínű homokos strand volt.
A város nem történelmi látnivalókkal próbál versenyezni Velencével vagy a közeli trieszti régióval. Lignanóba elsősorban strandolni, enni, biciklizni és pihenni érkeznek az emberek, ebben viszont kifejezetten erős. A hosszú, homokos part mellé éttermek, bárok, vidámparkok, aquapark és állatkert társul, így egy egyhetes nyaralás alatt sem feltétlenül kell minden nap ugyanazzal tölteni az időt.
Nyolc kilométer homokos part
A lignanói partszakasz körülbelül 8 kilométer hosszú, és a Tagliamento folyó torkolatától egészen a kikötőig húzódik. A strand széles, finom homokos, a víz pedig lassan mélyül, ezért különösen népszerű a kisgyerekes családok körében.
A part nagy részét a klasszikus olasz strandkép uralja: hosszú sorokban állnak a színes napernyők és napágyak, mögöttük bárok, mosdók, zuhanyzók és különböző szolgáltatások működnek. A strand évek óta Kék Zászló minősítést kap, ugyanakkor érdemes számolni azzal, hogy az Adria északi részén a víz nem olyan kristálytiszta, mint például Horvátország sziklás partszakaszain.
A búvárszemüveggel itt semmire sem mész: csak néhány centire lehet ellátni a vízben.
A strand használatáért önmagában nem kell fizetni, a kiépített részeken a napernyőt és a napágyat kell bérelni. Szabadstrandok is akadnak, ahová saját napernyővel vagy egyszerűen egy törölközővel is le lehet telepedni. Az egyik ilyen partszakasz a város keleti oldalán, a Faro Rosso közelében található.

Külön kutyás strandot is kialakítottak, így négylábúval sem feltétlenül kell lemondani a tengerpartozásról.
A sirályok szinte állandó szereplői a lignanói strandnak. A parton, a kikötő környékén és a város fölött is rendszeresen feltűnnek, és pofátlanul lopkodják az egyedül felejtett szendvicseket, és bármit, ami ehető.
Az olasz nyaralás egyik legjobb része természetesen itt is az étkezés. Lignano nagyon erős tengeri fogásokban: kagyló, garnéla, tintahal, grillezett hal, fritto misto, tengeri rizottó és különféle tészták kerülnek az asztalokra. Mellettük természetesen pizzából sincs hiány. A választék ráadásul akkora, hogy nem muszáj minden este ugyanabba az étterembe visszaülni. Pizzaszeletet, focacciát, paninit és péksüteményeket sokfelé kapni, estére pedig szinte kötelező program valamelyik gelateria felkeresése.
Vízi park is van
A strand mellett több olyan program is akad, amellyel egy egész délutánt el lehet tölteni. Az egyik legismertebb az Aquasplash, amely Lignano Pineta közelében működik. A vízi parkban többféle csúszda, medence és hullámmedence várja a látogatókat. A teljes árú felnőttjegy 30 euró, vagyis körülbelül 11 700 forint, a 100 és 140 centiméter közötti gyerekeknek 24 euró, nagyjából 9400 forint a belépő. A 100 centiméternél alacsonyabb gyerekek ingyen mehetnek be.
Este jöhet a vidámpark
Sabbiadoróban található a Parco Junior is, ez főleg kisebb gyerekekkel jó program. Maga a belépés ingyenes, a különböző játékok használatáért kell csak fizetni. Kisvasút, hullámvasút, autós és vízi játékok is vannak, a park pedig a nyári szezonban estig nyitva tart. A kisebbeknek ott van még az I Gommosi, ahol óriási felfújható játékokon, ugrálóvárakon és csúszdákon lehet levezetni a strand után megmaradt energiát.
Az állatkertre érdemes legalább fél napot hagyni
Lignano és Bibione között, a Tagliamento folyó közelében található a Parco Zoo Punta Verde, amely jóval több egy gyors, egyórás gyerekprogramnál.
A tízhektáros, zöld területen közel 150 állatfaj lakik.
Többek között zsiráfokat, oroszlánokat, vörös pandákat, kengurukat, makikat és más egzotikus állatokat is lehet látni, ha szerencsénk van, mert a forróbb napokon inkább elbújnak. A park pedig természetvédelmi és tenyészprogramokban is részt vesz.
Lignanóban tényleg mindenki biciklivel jár
A városban eltöltött első napok egyik legfeltűnőbb tapasztalata, hogy mennyi kerékpár közlekedik az utcákon. Lignano teljesen sík, több mint 20 kilométernyi kiépített bicikliút található a településen, és szinte minden sarkon bérelhetsz biciklit.
A helyiek nagy része egyszerű, sokszor old school városi bringákkal közlekedik.
Sabbiadoróból Pinetába vagy Rivierába is át lehet tekerni, több szakaszon a fenyőfák és a tengerpart mellett vezet az út. Kifejezetten szép útvonal vezet a város keleti végén található Faro Rosso, vagyis a vörös világítótorony felé. Maga az építmény apró, nem az a klasszikus, magas világítótorony, amit messziről ki lehet szúrni, mégis Lignano egyik legismertebb jelképe lett. Hosszabb túrához a Tagliamento folyó felé érdemes indulni.
Így juthatsz el Budapestről Lignanóba
Autóval Budapest és Lignano között nagyjából 640 kilométerrel és körülbelül 6-7 órás menetidővel érdemes számolni. Az egyik legkézenfekvőbb út Szlovénián át vezet: az M7-es és M70-es után a szlovén A5-ös, majd A1-es autópályán lehet haladni Ljubljana felé, onnan pedig Gorizia érintésével jutunk át Olaszországba.
Lignano felé az A4-es autópályát a Latisana lehajtónál kell elhagyni, innen még körülbelül 18 kilométer az SS354-es úton a tengerpart.
Szlovéniában autópálya-matrica is kell, a legtöbb személyautóra érvényes hétnapos e-matrica 2026-ban 16 euró, Olaszországban pedig megtett úttal arányos autópályadíjat kell fizetni. Autó nélkül is megoldható az utazás, de közvetlen vasúti kapcsolat nincs Budapestről. Lignano legközelebbi állomása a Latisana-Lignano-Bibione, ahonnan a Lignano Link busz kevesebb mint fél óra alatt visz be az üdülővárosba.


