Egy reptéri alkalmazott figyelmeztetett az utazók egyik elterjedt, ám kockázatokat rejtő szokására – írja Roadster.hu.
Annak ellenére, hogy a poggyászra kötött szalagok segítik az azonosítást, egy szakértő arra figyelmeztet, hogy ez a praktika akár komoly fennakadást is okozhat a reptéri folyamatokban.
A szakember ugyanis kifejtette, hogy az azonosítást segítő szalagok meg is nehezíthetik a csomagok automata szkennelését. Amennyiben a bőröndöt nem sikerül automatikusan beolvasni, manuális átvizsgálásra kerül, ami késleltetheti az utazót, és így még le is maradhat a járatról.

Javaslata szerint érdemes minden korábbi matricát és szalagot levenni a bőröndről, mivel ezek megzavarhatják a szkennereket. Ugyanakkor, érdemes a poggyász belsejébe elhelyezni egy papírt a nevünkkel és elérhetőségünkkel, mert ha a külső azonosító leszakad, ez még mindig segíthet a poggyász könnyű beazonosításában.
Márpedig így nehezebben veszik el a csomagunk, így kevésbé kell félnünk minden turista rémálmától, hogy soha nem bukkanunk rá a bőröndünkre.
Ha már csomag, akkor érdemes tovább továbbá arra is ügyelni, hogy ne legyünk potenciális áldozatok, vagyis hogy értéktárgyat ne tegyünk soha bele. Így nincs helye benne ékszernek, laptopnak, tabletnek, telefonnak.
Vigyük magunkkal a kézipoggyászban, ahová helyezzük a rendszeresen szedett gyógyszerekkel együtt.