Egy férfi négy éven át egyedül élt egy óceán közepén fekvő szigeten: a macskák a szövetségeseivé váltak
Alexander Selkirk neve ma leginkább azért ismert, mert történetét Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényének egyik fontos ihletforrásaként tartják számon. A skót tengerész azonban a valóságban is olyan éveket élt át, amelyekhez alig kellett irodalmi túlzás: 1704-ben egy lakatlan csendes-óceáni szigeten hagyták, ahonnan csak több mint négy évvel később szabadult.
Selkirk 1676-ban született a skóciai Lower Largóban, egy cipész és bőrműves fiaként. A korabeli feljegyzések szerint lobbanékony természetű volt, többször került konfliktusba a családjával és a helyi közösséggel is.
A nyugodt élet helyett fiatalon a tengert választotta. A 18. század elején brit privatérekhez csatlakozott, vagyis olyan magánhajókon szolgált, amelyek hivatalos engedéllyel támadhatták az ellenséges államok hajóit. 1703-ban a Cinque Ports fedélzetére került, amely William Dampier expedíciójának részeként hajózott. Selkirk tapasztalt tengerészként fontos navigációs feladatokat látott el, a hajót pedig Thomas Stradling kapitány vezette.
Egy vita után egyszerűen kitették a partra
Az expedíció Írországból indult, majd a Horn-fokot megkerülve a Csendes-óceán felé tartott. Az út során francia hajókkal csaptak össze, és sikertelen támadást hajtottak végre a mai Panama térségében is. A hosszú és veszélyes út egyre nagyobb feszültséget okozott a legénység körében. 1704 szeptemberében a Cinque Ports elérte a Juan Fernández-szigetcsoporthoz tartozó Más a Tierra szigetét, mintegy 670 kilométerre Chile partjaitól. A lakatlan szigeten vizet és élelmet szereztek, Selkirk azonban ekkor már komolyan aggódott a hajó állapota miatt.
Úgy vélte, a fa hajótest annyira rossz állapotban van, hogy veszélyes lenne folytatni az utat. Ebben igaza is volt: a hajót férgek támadták meg, amelyek jelentősen meggyengítették a szerkezetét.
Selkirk összeveszett Stradling kapitánnyal, és kijelentette, inkább a szigeten maradna, mint hogy tovább hajózzon. A kapitány pedig elfogadta a döntését. Selkirk hamar megbánta, amit mondott, és kérte, hogy engedjék vissza a fedélzetre. Stradling azonban nem változtatta meg a döntését.
A tengerész végül néhány alapvető felszereléssel maradt a szigeten:
- puskával, lőporral és lőszerrel,
- baltával és késsel,
- főzőedénnyel,
- ruhával és ágyneművel,
- dohánnyal és Bibliával,
- valamint navigációs és matematikai műszerekkel.
Utólag valószínűleg éppen ez a kényszerű száműzetés mentette meg az életét. A Cinque Ports nem sokkal később elsüllyedt a mai Kolumbia partjainál, Stradling és a túlélők pedig spanyol fogságba kerültek.
Kecskékre vadászott, saját ruhát varrt
Selkirk első hónapjai különösen nehezek voltak. Kezdetben a part közelében maradt, halakat és más tengeri élőlényeket evett, miközben folyamatosan a horizontot figyelte.
A partot azonban nagy oroszlánfóka-kolóniák lepték el, ezért egy idő után a sziget belsejébe húzódott.
Ott már több élelemhez jutott. A szigeten vadkecskék éltek, amelyeket korábban hajósok hagytak ott. Selkirk vadászni kezdett rájuk, és a húsuk vált az egyik legfontosabb táplálékává. Ahogy fogyott a lőpora, egyre kevésbé használhatta a fegyverét. Későbbi beszámolói szerint idővel annyira megerősödött, hogy futva is képes volt utolérni a kecskéket.
A sziklás terepen többnyire mezítláb járt, ruhái pedig fokozatosan tönkrementek. Új darabokat kecskebőrből készített magának. Egy szöget használt varrótűként.
Két egyszerű kunyhót is épített – az egyikben aludt, a másikat főzésre használta.
Ha pedig egy eszköz tönkrement, abból dolgozott, amit talált. Egy hordó fémabroncsából például új kést készített.
A macskák mentették meg a patkányoktól
A sziget egyik legnagyobb problémáját nem az élelemhiány, hanem a patkányok okozták.
Éjszakánként ellepték Selkirk fekhelyét, rágták a ruháit, és a lábát is megharapták.
A tengerész erre szokatlan megoldást talált: elkezdte etetni a szigeten élő vadmacskákat. Kecskehúst adott nekik, az állatok pedig idővel a közelében maradtak, és segítettek ritkítani a patkányokat.
Selkirk nem csak kecskehúst evett. A szigeten található növényeket, gyümölcsöket és tengeri élőlényeket is fogyasztotta. Más lakatlan szigetekhez képest Más a Tierra viszonylag kedvező adottságokkal rendelkezett: volt édesvíz, enyhe volt az éghajlat, és többféle természetes élelemforrás is rendelkezésére állt.
Nem csak az éhséggel kellett megküzdenie
A többéves elszigeteltség is komoly terhet jelentett. Selkirk napi rutint alakított ki, rendszeresen olvasta a Bibliát, imádkozott és hangosan énekelt zsoltárokat. Ez segíthetett abban is, hogy hosszú idő után se veszítse el kapcsolatát a saját nyelvével. Időnként hajókat is látott, de ez nem mindig jelentett jó hírt. Spanyol hajók is megjelentek a környéken, Selkirk pedig brit privatérként joggal tartott attól, hogy elfogják.
Egy alkalommal a spanyol tengerészek észre is vették. Selkirk elmenekült, majd felmászott egy fára. Későbbi beszámolója szerint üldözői közvetlenül a fa alatt keresték, mégsem találták meg.
Egy másik alkalommal kecskevadászat közben lezuhant egy meredek lejtőn. Ráesett a kecskére, amelyet üldözött, és ez tompította az esést.
Súlyosan megsérült, és csaknem egy napig nem tudott rendesen mozogni. Végül eljutott a kunyhójáig, ahol fokozatosan felépült. Egyetlen komoly fertőzés vagy sérülés is végzetes lehetett volna számára.
Több, mint négy év után érkezett meg a segítség
1709 elején végre brit hajók jelentek meg a sziget közelében. A Duke és a Duchess Woodes Rogers kapitány parancsnoksága alatt hajózott, az expedíción pedig William Dampier is részt vett.
Selkirket 1709 februárjának elején találták meg.
A négy évvel korábban partra tett tengerész addigra hosszú hajat és szakállat viselt, kecskebőrből készült ruhában járt, fizikailag pedig rendkívül jó állapotban volt. A beszéde viszont megváltozott. Rogers feljegyzése szerint eleinte nehéz volt megérteni, mert bizonytalanul és szokatlanul ejtette ki a szavakat.
A szigeten viszont senki sem ismerte nála jobban a terepet. Pontosan tudta, hol található ivóvíz, hol lehet élelmet szerezni, és hol érdemes kecskékre vadászni. Rogerst annyira meggyőzték a képességei, hogy Selkirk később a Duke másodtisztje lett, majd egy elfoglalt hajó, az Increase vezetését is rábízták. 1711-ben tért vissza Angliába, közel nyolc évvel azután, hogy elhagyta hazáját.
Hazatérése után híresség lett
Selkirk története gyorsan elterjedt Angliában. Richard Steele író és esszéista interjút készített vele, Woodes Rogers pedig saját könyvében is részletesen beszámolt a megmentéséről. Selkirkből rövid idő alatt ismert ember lett, de a civilizációba való visszatérés nem bizonyult egyszerűnek. Steele egy tőle származó mondatot is feljegyzett:
„Most 800 fontot érek, de soha nem leszek olyan boldog, mint amikor egy fillért sem értem.”
Selkirk egy időre visszatért Lower Largóba, de hamarosan ismét tengerre szállt. Csatlakozott a Királyi Haditengerészethez, és a HMS Weymouth hajón szolgált. 1721-ben a hajó Nyugat-Afrika partjainál járt, ahol a legénységet trópusi betegségek tizedelték. Selkirk is megbetegedett, majd 1721. december 13-án meghalt. A tengeren temették el.
Robinson Crusoe történetével forrt össze a neve
Daniel Defoe már 1719-ben megjelentette Robinson Crusoe történetét. Selkirket a regény egyik legfontosabb valós ihletforrásának tartják. A két történet között valóban vannak egyértelmű párhuzamok: egy férfi egy távoli szigeten reked, majd saját tudására és leleményességére támaszkodva próbál életben maradni. Defoe regénye viszont nem Selkirk életének egyszerű átirata. Robinson Crusoe kitalált figura, történetében pedig számos olyan részlet szerepel, amelynek nincs köze a skót tengerész valódi életéhez. Arra sincs biztos bizonyíték, hogy Selkirk és Defoe valaha személyesen találkoztak volna. Az író valószínűleg a nyilvánosan megjelent beszámolókból ismerhette a történetét.
A kapcsolat mégis annyira erőssé vált, hogy 1966-ban a chilei hatóságok a Más a Tierra szigetet hivatalosan Robinson Crusoe-szigetre nevezték át.
A közeli Más Afuera pedig az Alexander Selkirk-sziget nevet kapta.
Selkirk története így több, mint három évszázaddal később is ahhoz a helyhez kötődik, ahol élete legkülönösebb éveit töltötte. Nem kitalált hős volt, hanem egy nehéz természetű tengerész, aki rosszul mérte fel egy vita következményeit – aztán több mint négy éven át kénytelen volt egyedül boldogulni az óceán közepén.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Peru megszünteti a Machu Picchu látogatásához szükséges...
Európa egyik leggazdagabb országa, ahol közel 1 millió forint az...
Egy dolog van a hotelszobákban, amihez egy rutinos utazó soha...
Vízesés rejtőzik egy európai kisváros óvárosának közepén -...
Önkénteseket keresnek, akik ingyen lakhatnak a gyönyörű...
