A világ legveszélyesebb kisboltja: 120 méter magasan függ egy kínai sziklafalon - videón az őrült építmény
Első pillantásra inkább tűnik egy sziklához erősített bódénak, mint valódi üzletnek, pedig tényleg lehet benne vizet és néhány harapnivalót vásárolni. A mindössze két négyzetméteres mini market Kínában, a Shiniuzhai Nemzeti Geológiai Park egyik meredek sziklafalán működik, mintegy 120 méterrel a föld felett.
A park Hunan tartományban, Pingjiang megyében fekszik, és különleges, vörös homokkőből kialakult Danxia-formáiról is ismert.
A látványos sziklaképződmények, barlangok és meredek falak miatt már maga a táj is komoly turistalátványosság.
A kisbolt elsősorban azoknak az adrenalinra vágyó mászóknak jelent pihenő- és utánpótlási pontot, akik nekivágnak a hegyoldalba épített útvonalnak. Ide azonban nem vezet hagyományos turistaösvény. A bolt eléréséhez nagyjából 90 perces mászásra van szükség a szinte függőleges sziklafalon, ahol a látogatók fém kapaszkodókra, rögzítési pontokra és biztonsági felszerelésekre támaszkodhatnak.
Olcsó a víz, csak éppen feljuttatni nem egyszerű
Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen helyen aranyáron mérik az innivalót, a valóság azonban ennek éppen az ellenkezője. Egy palack víz mindössze 2 jüanba kerül, ami nagyjából 90 forintnak felel meg. Bizonyos esetekben a túrázók még ingyen is kaphatnak vizet jutalomként azért, hogy teljesítették az útvonalat. A boltban emellett egyszerű nassolnivalókat is árulnak, hogy a mászók valamennyire pótolhassák az elvesztett energiát.
A készlet feltöltése már jóval kevésbé egyszerű feladat.
Minden terméket az ott dolgozók visznek fel a hátukon. Műszak előtt megpakolt hátizsákokkal kell végigmászniuk ugyanazon a sziklafalon, amelyen később a vásárlók érkeznek. A napjuk jóval reggel nyolc óra előtt kezdődik, hiszen addigra már fel kell jutniuk a bolthoz. A munkaidő délután öt óra körül ér véget, utána pedig még vissza is kell ereszkedniük a hegyről.

Mosdó? Ahhoz előbb le kell mászni a hegyről
A látványos munkahelynek van egy kevésbé irigylésre méltó oldala is. A sziklafalon sem mosdó, sem más hasonló infrastruktúra nincs. A legközelebbi vécé a hegy lábánál található. Ha valamelyik dolgozónak napközben szüksége lenne rá, először 120 métert kell ereszkednie, majd utána újra végigmásznia az egész útvonalon.
Nem meglepő, hogy az alkalmazottak emiatt arra is figyelnek, mennyi folyadékot isznak munka közben.
Az extrém körülmények miatt nem egyszerű olyan embereket találni, akik hosszabb távon is vállalják ezt a munkát. Bár a különleges kisbolt már csaknem egy évtizede létezik, az elmúlt években többször is szünetelt a működése, többek között a koronavírus-járvány idején.
Bankkártyával itt sem mész sokra
A helyszín elszigeteltsége más szempontból is érezhető ám. A sziklafalon nincs megfelelő mobilhálózat, ezért a digitális fizetési lehetőségek sem működnek megbízhatóan. Ez Kínában különösen szokatlan, hiszen az országban rendkívül elterjedt a WeChat Pay és az Alipay használata. A különleges boltban azonban marad a készpénz.
A kényelmetlenségek ellenére a sziklafalon függő apró üzlet mára a térség egyik legfurcsább látványosságává vált. Nem véletlenül emlegetik a világ egyik legveszélyesebb kisboltjaként: itt már maga a bevásárlás is teljesítmény.
Nem csak a sziklafalba épített bolt miatt különleges a park
A Shiniuzhai Nemzeti Geológiai Park a tériszonyosoknak több meglepetést is tartogat. Itt található egy közel 300 méter hosszú, 180 méteres magasságban kifeszített üvegfenekű híd, valamint egy 800 méteres via ferrata útvonal is. A látogatók sziklafalra épített ösvényeken és magaslati attrakciókon is próbára tehetik magukat.

