Élmény 2020. március 02.

A 7 legjobb bazár a világon

Fatima Élmény 2020. március 02.
Bármerre is járunk a világban, vétek lenne kihagyni a helyi látnivalók egyik gyöngyszemét: a piacot. Amellett, hogy érdekes dolgokat vásárolhatunk ott, átélhetjük a hangulatos és magával ragadó bazári forgatagot, ami egy örök élmény marad. Összegyűjtöttünk 7 különleges helyet a „közelben”, ahova mindenképpen érdemes ellátogatni.

1. Grand Bazaar, Isztambul, Törökország

Fotó: Getty Images

A 15. században az egykori Konstantinápolyban II. Mehmed építtette a kétkupolás épületet, ahol ékszerekkel, szőnyegekkel és egyéb kézműves termékekkel, fegyverekkel, ruházattal kereskedtek az árusok.

Az idők folyamán fokozatosan bővült, mígnem a 19. század végén több tűzvész és egy földrengés is sújtotta az létesítményt. 1894-ben nagyszabású restaurációval állították helyre, azóta is a világ egyik legnagyobb fedett piacaként tartják számon. 6 kerületre tagolódik, 60 utcácskában csaknem 4 ezer üzlet és stand várja a vásárlókat. Napi szinten napi 250-400 ezer látogató érkezik a labirintusba, akik bőszen egyezkednek az árusokkal.

Arany ékszerek, antik áruk, szőnyegek, ruhák – minden van ott, ami szem-szájnak ingere, a szomszédságában pedig a Fűszerbazár (más néven Egyiptomi Bazár) található, ahol nemcsak a fűszereket, hanem a teákat, szárított rágcsálnivalókat, de akár parfümöt is ki lehet fogni. Két jó tanács: alkudozni kötelező, valamint semmiképp se vasárnapra hagyd a bazározást, mert aznap zárva fogod találni!

Az édesszájúaknak kihagyhatatlan finomság a baklava, a locum és a helva, tonnányi mennyiségben találhatnak ezekből jutányos áron a Grand Bazárban.

2. La Boqueria, Barcelona, Spanyolország

Fotó: Getty Images

Számtalan spanyolországi piac közül emelkedik ki a Mercat de Sant Josep de La Boqueria, amit már 1217-től szerepel az írásos emlékekben. Kezdetben városkapuhoz közeli húspiac volt néhány asztallal, majd folyamatosan bővült; disznóhúst is árusítottak, ekkor Mercat Bornet vagy Mercat de la Palla neveken emlegették. 1835-ben úgy döntöttek a helyi hatóságok, hogy vásárcsarnokot építenek. A munkálatok 1840. március 19-én kezdődtek, a hivatalos megnyitóra azonban csak 1853-ban került sor – fél évszázaddal később pedig új halpiac is nyílt mellette.

A La Rambla sétáló utcában található zajos market a turisták kedvenc célpontja, hiszen amellett, hogy elképesztő esztétikai élmény, jó áron lehet hozzájutni különleges mediterrán gyümölcsökhöz, zöldségekhez, ínycsiklandó édességekhez, finom húsokhoz, sonkákhoz, ráadásul érdekes tengeri herkentyűk frissen kerülnek terítékre. Ha már oda látogatunk, semmiképp se hagyjuk ki a tapast és a frissen facsart gyümölcsleveket – de ne vasárnap menjünk, mert akkor az árusoknak csak hűlt helyét leljük.

3. Jaffa Flea Market, Tel Aviv, Izrael

Fotó: Getty Images

Tel Aviv-Jaffa Izrael legfontosabb kereskedelmi központja, így egyáltalán nem meglepő, hogy a legjobb bazárok itt találhatók – például a jaffai bolhapiac, amely az oszmán korszak óta működik. A keskeny utcákat járva igazi kincsekre lehet akadni: kézzel készített nyakláncokra, szitanyomott ingekre, értékes antikvitásokra és régi hangszerekre. Alkudozni már-már elvárás itt is, és ha nagyon elfáradnánk a vásárlásban, isteni humusszal, falafellel és egyéb finomságokkal tölthetjük újra magunkat.

– A bolhapiac nagyon szép volt, de talán kissé rendetlen. A fleamarket körül sok használt és vintage üzlet található, amelyek még jobbak, mint maga a piac. Hangulatos környék, nagyon bohém. Sok szép kávézó, étterem és bár is található arrafelé, ahova érdemes betérni – fejtette ki a véleményét a TripAdvisoron az egyik látogató.

4. Jemaa el-Fna, Marrakesh, Marokkó

Fotó: Getty Images

Marokkó és egész Afrika legnagyobb szabadtéri piaca a Jemaa el-Fnaa, szinte minden Marrakesh-be látogató itt kezdi a kirándulást. A market nemcsak a város közepe, hanem egyúttal a szíve-lelke: a szűk utcákban napközben adók és vevők egyezkednek kézműves portékákról és kincsekről, valamint kígyóbűvölők, mesemondók és hennatetoválók kápráztatják el a tömegeket.

Sokan a kávézók tetőteraszáról nézik a vásári forgatagot, elveszve az illatok és hangok kavalkádjában. Könnyű elveszni, így ajánlott valamilyen támpontot keresni a rengetegben, például a 77 méteres Koutubia mecsetet.

Az éjszaka még mozgalmasabb: az egész város megelevenedik, és a Jemaa el-Fnán az árusokat felváltják a finom (elsősorban bárányból készült) ételeket kínáló mozgóbüfék, isteni teákat és gyümölcsleveket is lehet fogyasztani baráti áron. Aki a higiénia miatt aggódna, azt megnyugtatjuk: nagyon szigorú ellenőrzésen esik át, aki itt árul, emellett a helyi specialitások sokszor a szemünk előtt készülnek.

Az UNESCO a Jemaa el-Fna miatt új örökségvédelmi kategóriát hozott létre: az emberiség orális és szellemi kulturális örökségének csoportját. Úgy hiszik, a hely magával ragadó szellemiségét is őrizni kell!

5. Borough Market, London, Egyesült Királyság

Fotó: Getty Imges

Kalandos története van Anglia egyik legrégebbi piacának: a források először 1276-ban említik, bár egyesek szerint 1014 óta létezik, és valószínűleg még annál is korábbi előzményei vannak. Egykor a London Bridge közvetlen szomszédságában helyezkedett el, megélt pár költöztetést, sőt, forgalmi okokra hivatkozva parlamenti törvény által fel is számolták.

 A helyi plébánia privilégiuma volt, hogy új piacot létesítsen, 1756-ban megnyílt a piac egy 4,5 hektáros telepen, csaknem egy évszázaddal később, 1850-es években költözött jelenlegi épületébe, ami a Southwark utcában és a Borough High Streeten található – nem messze a London Bridge-től.

Azóta is töretlen a népszerűsége, kis- és nagykereskedelmi részlegekre oszlik, ahol helyi termelők árulják a portékájukat. Elsősorban élelmiszereket lehet vásárolni: különleges sajtokat, borokat, kenyereket, nemzeti és nemzetközi ételeket, süteményeket, zöldségeket, gyümölcsöket és egyéb ínyencségeket.

6. Kreta Ayer, Szingapúr

Fotó: Getty Images

Szingapúr legnépszerűbbnek tartott nyilvános piaca a Lau Pa Sat piac, vagy más néven Telok Ayer piac a kínai negyedben, belváros szívében található, egy díszes történelmi épület ad neki otthont. 1894-ben nyitotta meg kapuit, és azóta a hét minden napján 0-24-ben várja a vásárlókat.

Gyakorta nedves piacként is emlegetik, becenevét arról kapta, hogy padlózat tisztaságának érdekében folyamatosan vízzel árasztják el. A legvadabb dolgok is megtalálhatók itt: teknősök, békák, angolnák és kígyók (sokszor még élve), különböző szárított állati részek és különleges ázsiai növények, akár gyógyászati célokra. Persze ajándékokat, kézműves termékeket, háztartási cikkeket és egyéb érdekes, gyűjteménybe illő tárgyakat is lehet venni.

7. Chatuchak hétvégi piac, Bangkok, Thaiföld

Fotó: Getty Images

Többtíz hektáros területen terül el Bangkok egyik legkedveltebb piaca, a Chatuchak. A monumentális bevásárlóközpont 8 ezer keskeny utcából, körülbelül 15 ezer üzletből, standból áll, amik 27 tematikus szakaszba vannak rendezve. Ruhák, háztartási cikkek és bútorok, ajándéktárgyak, növények – minden van itt, amit csak ember kívánhat. A nagy vásárlást érdemes megszakítani egy kellemes ebéddel, például kihagyhatatlan finomság a pad thai tészta. Napi szinten átlagosan 200 és 300 ezren mennek a piacra, az évek folyamán közkedvelt úti célpont lett.
– Nagy fejlődésen ment át az elmúlt években, a helyiek piacából igazi turista látványosság lett. Ennek megfelelően szinte minden átalakult az egész piacon eltűntek az állatkereskedők és minden, ami tükrözte a helyiek igényeit ezek helyére is a turistákat kiszolgáló árusok érkeztek. Meglepően felemelkedtek az árak (sajnos itt is, mint mindenhol máshol), de még mindig érdekes, és máshol nem megtalálható méretű piacot fogunk látni – írta a TripAdvisoron az egyik látogató.

Keresés az oldalon