Elkészült az M6 autópályához csatlakozó horvát autópályaszakasz, számol be a BAMA. A forgalom várhatóan ősszel indulhat meg.
Eszékre két óra az út
Magyarországon tavaly ért véget az M6 autópálya horvát határig tartó szakaszának építése. A horvát oldalon ekkor azonban még zajlottak a munkálatok, ezért az M6 autópálya gyakorlatilag “a semmiben ért véget”. Mostanra azonban a horvát útszakasz is elérte a magyar határt: a forgalom várhatóan szeptember után indulhat meg, mivel az utómunkálatok még zajlanak.

A horvát szakasz megépítésével Budapest és Eszék között csupán két órára csökkent a menetidő.
Az így elkészült teljes út Budapestről indul, és Pélmonostoron, Eszéken, valamint Szarajevón keresztülhaladva az Adriai-tengernél, a horvátországi Pločenál ér véget.
Majdnem 20 éven át épült
Horvátország 2005-ben kezdte meg az 5C jelű autópálya-korridor építését, amelyből az első rövid szakaszt Gyakovó (Đakovo) és Sredanci között 2007-ben adták át. Két évvel később elkészült a Gyakovó és Eszék közötti rész is, majd 2015-ben a boszniai határig vezető szakasz, bár a Száván átívelő híd – a Svilaj-híd – csak 2021-re lett kész. A legutolsó, még hiányzó szakasz kivitelezésére 2023 augusztusában szerződtek le az Osijek Koteks céggel, a munkálatok értéke 46 millió euró, amelyet teljes egészében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank finanszíroz.
A most befejezett öt kilométeres szakaszon nyolc objektum épült: egy viadukt, két felüljáró és öt híd. A leghosszabb közülük a Karasica-viadukt, amely 318 méter hosszú, és a Karasica folyót, valamint a Pélmonostor-Magyarbóly vasutat íveli át.
