A Kolorádó szervezőinek közleménye szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. – amely az állami tulajdonú terület birtokosa, és azt a cserkészeknek adja bérbe – ellehetetlenítette, hogy a fesztivál a jövőben is ezen a helyszínen folytatódjon.
A döntés indokairól egyelőre nem kaptak világos választ, bár – mint írják – „egészen mostanáig próbáltuk kutatni a döntés valódi okait, de csak ingoványos talajra tévedtünk”. Hangsúlyozták: közel tíz éve építik a Kolorádót ezen a helyszínen, szoros partneri viszonyban a környezettel, hatósági vagy más megalapozott kifogás soha nem merült fel a rendezvény ellen.
A szervezők arra biztatják a közönséget, hogy még egyszer, utoljára élje át velük a különleges hangulatú fesztivált, ahol tánc, zene, természet és szabadság egyszerre van jelen. A jegyek és támogatói jegyek továbbra is elérhetők.
“Nem tudjuk még, hogy hogyan tovább, amit most tudunk, hogy ebben a formában az idei 4 napunk együtt az utolsó Kolorádó. Táncoljunk a Csűrben, üvöltsünk dalokat a Nagyszínpad előtt, barangoljuk be az ösvényeket, feküdjünk ki a vadvirágos mezőre, hallgassuk a természetet. Vesszünk el a nappali programokban, alakuljunk át, legyünk szabadok és színesek. Mindezt a számunkra legkedvesebb helyen, amire eddig is és továbbra is vigyázni fogunk” – fogalmaztak a szervezők a posztban.
A záró sorok üzenete egyértelmű:„Hangosan mondjuk, hogy mindenki értse: a Kolorádó egy szabad fesztivál, és az is marad.”
Címlapkép forrása: kolorado.hu
