Wizz Air-bombariadó: egy volt pilóta szerint meglepő, hogy Gripent riasztottak a géphez
Bombafenyegetést kapott a Wizz Air London-Lutonból Szófiába tartó járata, amely emiatt megszakította eredeti útvonalát, és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le hétfőn. A fenyegetés miatt a NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe pedig perceken belül felszállt, és biztosította az utasszállító leszállását – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.
A vadászgép ezután visszatért kecskeméti bázisára, a további intézkedéseket pedig a rendőrség vette át.
A Wizz Air közleménye szerint a repülőgép a biztonsági előírásoknak megfelelően, rendben leszállt, majd egy kijelölt állóhelyre gurult.
A hatóságok átvizsgálták a repülőgépet és az utasokat, de semmilyen fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak.
Az utasok az ismételt biztonsági ellenőrzés után a terminálban várakoztak. A légitársaság tájékoztatása szerint a járat új személyzet rendelkezésre állását követően folytathatta útját Szófiába.
Akár le is lőhetik a repülőgépet, ha nem követi az utasításokat
A rendkívüli esemény után a Blikk több pilótát is megkérdezett arról, mi történik, amikor vadászgépeket riasztanak egy polgári utasszállítóhoz.
Szabó Zoltán „Topi” egykori vadászpilóta elmondta, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta már a terrorfenyegetés gyanúja is elegendő lehet a vadászgépek riasztásához. Ez az előírt biztonsági eljárás része, bár az ilyen esetek rendkívül ritkák.
A vadászgép pilótája szükség esetén rádión próbál kapcsolatba lépni a polgári repülőgép személyzetével. Ha ez több frekvencián sem sikerül, kézjelekkel is megkísérelheti az utasítások átadását.
Ha az utasszállító ezekre sem reagál, és nem követi az utasításokat, a legszélsőségesebb esetben akár a lelövése is szóba kerülhet.
Szabó Zoltán hangsúlyozta, hogy a vadászpilóta nem dönthet önállóan egy utasszállító lelövéséről. Tűzparancsot az akciót irányító parancsnok adhat, míg a pilóta saját hatáskörben csak közvetlen támadás esetén, önvédelemből alkalmazhat fegyvert.

Néhány méterre is megközelítheti az utasszállítót a vadászgép
Egy nyugalmazott polgári pilóta a Blikknek arról beszélt, hogy a Gripen akár öt méterre is megközelítheti az utasszállító szárnyvégét. Ilyen kis távolságnál különösen fontos a pontos manőverezés, hiszen a repülőgépek által keltett légáramlatok is befolyásolhatják egymás mozgását.
A katonai pilótákat azonban felkészítik az ilyen közeli kísérésekre.
Egy másik nyugalmazott pilóta, Waszlavik Miklós ugyanakkor meglepőnek tartotta, hogy a bombafenyegetés miatt Gripent riasztottak. Mint mondta, a vadászgépek bevetésére jellemzően akkor kerül sor, ha egy repülőgép nem azonosítja magát, nem reagál a jelzésekre, vagy eltér az előírt útvonalától.
Szerinte bombafenyegetés esetén a polgári repülőgép pilótájának elsődleges feladata, hogy a lehető leggyorsabban leszálljon a legközelebbi alkalmas repülőtéren. Ezt követően a földi hatóságok veszik át az intézkedést, gondoskodnak az utasok biztonságáról és a repülőgép átvizsgálásáról.
A pilóta a lapnak úgy vélekedett, a vadászgép közelsége ilyen helyzetben akár zavaró is lehet. A kényszerleszállást végrehajtó pilótának minden figyelmére szüksége van, miközben a mellette repülő katonai géppel is kommunikálnia kell, és annak mozgását is muszáj figyelembe vennie.
Ha bomba van a fedélzeten, egy másik gépnek valójában nem is lenne igazán tennivalója mellette
– fogalmazott a nyugalmazott pilóta.
A Wizz Air hétfői járatánál végül nem igazolódott be a fenyegetés. A légitársaság hangsúlyozta, hogy az utasok és a személyzet biztonsága minden körülmények között elsőbbséget élvez, ezért valamennyi fenyegetést a legnagyobb körültekintéssel kezelik.

