Káosz az egyik legnagyobb fapados légitársaságnál, rengeteg járatukat érinti - sok magyar utas kerülhet gondba
Mintegy száz, szombatra és vasárnapra tervezett járatát törölte az easyJet franciaországi részlege, miután a légitársaság légiutas-kísérői sztrájkba léptek. A munkabeszüntetésben részt vevő dolgozók elsősorban a rendszeresen, sok esetben közvetlenül az indulás előtt megváltoztatott beosztások ellen tiltakoznak – írja a Blikk.
A járattörlések a teljes hétvégi forgalom jelentős részét érintik. A brit fapados légitársaság szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy a hétvégére tervezett járatok közül körülbelül százat már előre töröltek. Az érintett utasok számára alternatív lehetőségeket ajánlottak fel, így például díjmentesen átfoglalhatják utazásukat egy másik járatra.
A tervezett járatok több mint felét törölték
William Bourdon, a SNPNC-FO szakszervezet egyik vezetője az AFP-nek arról beszélt, hogy az EasyJet honlapján közzétett járatinformációk szerint a hétvégén legalább 98 járatot töröltek. Szombaton 47, vasárnap pedig 51 járat maradt, illetve marad ki, ami a hétvégére tervezett járatok több mint felét jelenti.
A járattörlések több franciaországi repülőteret is érintenek. Lyonban például 30 járatot töröltek, míg a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren 23 járat maradt ki. Bordeaux-ban további öt járatot érintett a munkabeszüntetés.
A szakszervezeti vezető szerint a sztrájk jelentős támogatottságot élvez a dolgozók körében. A hétvégére eredetileg beosztott 340 légiutas-kísérő 68 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez, bár a részvételi arány az egyes regionális bázisokon eltérően alakult.
Hetente akár 50-60 alkalommal is változhat a beosztás
A sztrájkoló légiutas-kísérők legfontosabb követelése, hogy a vállalat tegye stabilabbá és kiszámíthatóbbá a munkabeosztásokat. A szakszervezet tájékoztatása szerint vannak olyan dolgozók, akiknek egyetlen hét alatt akár 50-60 alkalommal is megváltozik a munkarendjük.

A szakszervezeti vezető a francia sajtónak arról is beszélt, hogyan alakulhatnak ki ezek a folyamatos változtatások. Ha az EasyJet valamelyik légi bázisán nincs elegendő munkavállaló, a vállalat egy másik bázisról vezényel át dolgozókat. Az ott keletkező létszámhiány miatt azonban újabb embereket kell áthelyezni, így egy szinte állandó mozgásban lévő rendszer jön létre.
A változtatások következtében a légiutas-kísérők sokszor csak röviddel az indulás előtt tudják meg, hogy valójában melyik repülőtérről és milyen útvonalon kell dolgozniuk.
Egyetlen nap alatt többször is átírhatják a munkarendet
William Bourdon példaként egy olyan légiutas-kísérő történetét ismertette, akit eredetileg egy Lyon–Bordeaux járatra osztottak be. A dolgozó az indulás előtti napon azonban arról kapott értesítést, hogy a következő négy napban Portóból kell dolgoznia.
A beosztása ezt követően sem maradt változatlan: az utolsó pillanatban ismét módosították, így végül Lyon, Nantes és Marrákes között kellett repülnie. A szakszervezet szerint az ehhez hasonló esetek mutatják, miért vált a beosztások stabilitása a mostani munkabeszüntetés legfontosabb követelésévé.
Az utasforgalmat tekintve az EasyJet az Air France után Franciaország második legnagyobb légitársasága. A vállalat belföldi és nemzetközi járatain évente utasok millióit szállítja, ezért a hétvégi sztrájk és a közel száz járat törlése az utazók jelentős körét érinti.

