Megengedhetnél magadnak egy utat a Titanicon? Kiszámolták, mennyibe kerülne ma egy jegy
A Titanic 1912-ben indult első és egyben utolsó útjára, fedélzetén mintegy 2200 utassal. A korszak legnagyobb és legfényűzőbb óceánjárójának szánt hajó nemcsak technológiai csoda volt, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek tükre is. Míg az első osztályon utazók luxuslakásokra emlékeztető saját lakosztályokban élvezhették az utat, a másodosztály inkább a középosztály számára jelentett elfogadható színvonalat, a harmadosztály pedig főként kivándorlókat szállított az új élet reményében.
A legelőkelőbb terekben pazar díszítés, külön éttermek és privát szolgáltatások várták az utasokat, a kevésbé tehetős utasok pedig egyszerűbb, de a kor átlagához képest még így is viszonylag korszerű kabinokban utazhattak. Az alapvető kényelmet tehát minden osztályon biztosították, de a különbségek a belső térben, az életminőségben, és a jegyárakban is rendkívül látványosak voltak.
Mennyibe kerülne ma egy Titanic-jegy?
A történelmi adatok alapján
az első osztály legdrágább lakosztályai akkoriban 870 brit fontba kerültek, ami mai értéken körülbelül 117 ezer euró, vagyis mintegy 42 millió forintnak felel meg.
Egy ennél egyszerűbb, átlagos első osztályú kabin ára fejenként 150 dollár volt, ami mai vásárlóerővel számolva kb. 4050 euró, vagyis 1,5 millió forint.
A másodosztályú jegyek 60 dollárba kerültek, ez ma 1620 eurónak, vagyis közel 600 ezer forintnak felelne meg.
A harmadosztályon fejenként 36 dollárért lehetett a hajóra szállni, ami mai értéken 970 euró, azaz kb. 350 ezer forint.
Ezek az összegek jól mutatják, hogy a Titanic valóban maga volt a luxus, még a legegyszerűbb kategóriában is.

A mai hasonló hajókra mennyibe kerül egy jegy?
A legismertebb transzatlanti útvonal napjainkban is a New York–Southampton átkelés, amelyet például a RMS Queen Mary 2 is teljesít. A Titanic is ezen az útvonalon közlekedett volna, az első útján Southamptonból indult New York felé, mielőtt elsüllyedt. Ez az útvonal a 20. század elején a világ egyik legfontosabb tengeri folyosója volt, mivel egyszerre jelentett lehetőséget kivándorlásra Észak-Amerikába az alacsonyabb osztályok számára, valamint luxusutazásra az európai elit részére. A hajók kb. 6–7 nap alatt szelték át az Atlanti-óceánt.
A mai óceánjárók, például a RMS Queen Mary 2, ezt a hagyományt viszik tovább, de ma már csak az élményről szól az utazás. Az út lassabb, és a fedélzeti szolgáltatások sokrétűek: éttermek, mozik, wellness-részlegek és többféle kabinkategória várja az utasokat.
A friss, 2026-ra szóló árak alapján egy ilyen 7 napos átkelés ára a régi jegyárakhoz képest jelentősen átalakult.
Az idei árak egy 7 napos transzatlanti átkelésre a következőképpen alakulnak:
- belső kabin kb. 230–350 ezer Ft/fő,
- külső kabin kb. 300–450 ezer Ft/fő,
- lakosztályok kb. 900 ezer Ft-tól akár 4–5 millió Ft/főig.
Vagyis a legolcsóbb jegyek ára mai értéken számolva gyakorlatilag egyezik a modern hajókon és a Titanicon, a többi kategória viszont jóval olcsóbbá vált.
Mit kapnak ma az utasok egy tengerjáró hajón a pénzükért?
Az olyan modern tengerjáró hajók, mint az RMS Queen Mary 2 nem egyszerű közlekedési eszközök, hanem komplex, úszó szállodák. Az utasok a jegyárért cserébe alapvetően egy teljes ellátással működő, többnapos élményutazást kapnak: kabint, napi takarítást, teljes ellátást és hozzáférést a közös fedélzeti terekhez. A szolgáltatások szintje jelentősen függ attól, melyik kabinkategóriát választja valaki, a belépő szintű elhelyezéstől egészen a több szobás lakosztályokig.
A Britannia névre keresztelt belépő kategóriában az utasok kényelmes, modern kabinokat kapnak saját fürdőszobával, rendszeres takarítással és alapvető szobaszervizzel, valamint fix étkezési lehetőségek közül választhatnak a főétteremben. A magasabb kategóriákban – például a Britannia Club szinten – már külön étkezőrész, rugalmasabb vacsoraidő és nyugodtabb környezet jár, ami kényelmesebb, de még mindig nem teljesen személyre szabott szolgáltatási szintet jelent.
A legfelső szinteken, mint a Princess Grill és a Queens Grill, a hangsúly már egyértelműen a luxuson és az egyénre szabott kiszolgáláson van. Itt nagyobb lakosztályok, külön éttermek, kiemelt figyelem és akár személyes inasszolgáltatás is jár az utasoknak.

