Egyre többen választják a vonatot Európában, hiszen sok esetben egy ilyen út nem csak közlekedés, hanem élmény is. Az éjszakai vonatok éppen ezt ígérik: este felszállunk, reggel pedig egy másik városban, sőt, akár egy másik országban ébredünk. Csakhogy a kereslet és a kínálat egyelőre nem mindig találkozik – írja az Euronews.
A Back-on-Track.eu, az európai határokon átívelő éjszakai vonatok népszerűsítéséért dolgozó hálózat nemrég kiadta 2026-os interaktív éjszakai vonattérképét. A kiadvány az összes rendszeresen közlekedő európai hálókocsis járatot tartalmazza, és azoknak is hasznos kapaszkodót ad, akik fenntarthatóbb módon járnák be a kontinenst.
Egyre többen vonatoznának, de kevés a járat
A vasút az elmúlt években látványosan felértékelődött az európai utazók körében. A Hitachi Rail megbízásából készült, 11 ezer ember bevonásával végzett 2025-ös felmérés szerint
a válaszadók csaknem fele a következő öt évben többet utazna vonattal, és kevesebbet repülne.
A probléma azonban továbbra is az, hogy az infrastruktúra, az árak és az elérhető járatok száma sok helyen nem tart lépést ezzel az igénnyel. Ugyanez a kutatás arra is rámutatott, hogy világszerte tízből heten gyakrabban használnák a közösségi közlekedést, ha az jobban össze lenne kapcsolva. Az éjszakai vonatoknál különösen élesen látszik ez az ellentmondás. Miközben sokan szívesen választanák őket a rövid távú repülések helyett, több európai hálókocsis járat megszűnt vagy rövidebb útvonalon közlekedik.
Öt új lehetőség is felkerült a térképre
A térkép egy közlekedési hálózathoz hasonló formában mutatja be az európai éjszakai vonatokat. A szervezet honlapján emellett részletes adatbázis is elérhető az útvonalakról, a foglalási lehetőségekről és a praktikus tudnivalókról.
Az idei kiadás öt új útvonalat is tartalmaz.
Felkerült rá a European Sleeper Párizs és Berlin közötti járata, a lengyel PKP új útvonala Lengyelország, Prága és München között, valamint a tervezett Brüsszel-Milánó éjszakai vonat is.
A jó hírek mellett azonban veszteségek is vannak: a térképről tíz korábbi vonal tűnt el. Ezek között több népszerű ÖBB Nightjet-útvonal is szerepel, valamint a Stockholm és Narvik közötti, 1456 kilométeres útja, amely Európa egyik leghosszabb éjszakai vasúti útvonala volt.
Nem a kereslet hiányzik, hanem a vonatok
Egyes járatok nem szűntek meg teljesen, de rövidebb útvonalon közlekednek. Az ÖBB egyik vonata például korábban Pozsonyból egészen Splitig járt, most azonban már Bécsből indul.
Juri Maier, a Back-on-Track elnöke és a térkép tervezője szerint az európai éjszakai vonatok legnagyobb akadálya jelenleg a járműállományba történő beruházások hiánya. Mint fogalmazott, a Narvikba közlekedő vonat leállításának is ez volt az egyik fő oka.
Szerinte a kereslet megvan, és a repülőkkel való verseny sem olyan éles, mint korábban.
Léteznek olyan koncepciók is, amelyek szerint akár 750 hálókocsis utast is lehetne szállítani egyetlen vonaton, ami sok útvonalon nyereségessé tehetné a működést. Ehhez azonban jelentős beruházásokra lenne szükség.

A pályafelújítások is nehezítik az éjszakai vonatozást
A szervezet szerint az európai éjszakai vasút másik nagy kihívását a kontinens-szerte zajló pályamunkák jelentik. Ezek gyakran megzavarják a menetrendeket, ami egy olyan szolgáltatásnál különösen érzékeny pont, ahol az utasok jellemzően hosszú, határokon átívelő útvonalakon közlekednek.
A kilátások ugyanakkor nem annyira borúsak. A várakozások szerint 2032-re új infrastruktúra teheti lehetővé, hogy Európa nagyvárosai között jóval kedvezőbb, kényelmesebb és megbízhatóbb vasúti kapcsolatok jöjjenek létre. Giovanni Antoniazzi, a Back-on-Track alelnöke szerint a Brüsszel-Milánó vonal valódi hiányt töltene be a térképen, bár a Svájcon átvezető útvonal működtetése komoly kihívás lehet. A szakember, aki térinformatikai kutatóként Amszterdamban dolgozik, az Open Night Train Database létrehozásában is részt vett.
Szabadon böngészhető az új európai éjszakai vonattérkép
A Back-on-Track interaktív térképe bárki számára ingyenesen elérhető a szervezet honlapján. Aki pedig nem csak képernyőn nézegetné Európa éjszakai vasúti lehetőségeit, nyomtatott posztert is rendelhet belőle. Az új térkép egyszerre útmutató és figyelmeztetés: megmutatja, mennyi izgalmas lehetőség van még az európai éjszakai vonatozásban, de azt is, mennyire sérülékeny ez a hálózat, ha nem érkeznek időben a szükséges beruházások.

