Nem Velence, nem Barcelona: 4 vízparti város, ami 2026 meglepetése lehet
Élet Sója
Az Élet sója blog olvasói már megszokhatták, hogy minden év elején igyekszem olyan úti célokat és olyan utazási időpontokat ajánlani, amelyek ritkábban kerülnek be a magyar utazók látókörébe.
A Startlap Utazás olvasói számára most olyan helyeket mutatok, amelyek lehet, hogy kissé távolabbi célpontok, de európaiak, lehet, hogy kisebbek, de sokféle élményt kínálnak és lehet, hogy népszerűek, de mégis nyugodtak, élvezhetőek.
Vágjunk is bele, hiszen 2026 már olyan gyorsan fut, hogy én alig tudom vele tartani az iramot.
Henningsvær, szépség a szárított halak árnyékában
Henningsvært mindenki a sziklára elhelyezett focipályáról ismeri. Az interneten fellelhető fotók alapján (drón hiányában nekem nincs ikonikus képem) azt gondolnánk, hogy minden jól sikerült rúgás a Norvég-tengerben landol, s jó eséllyel a labdát New Yorkban fogják ki. Közelről azonban a helyzet nem ilyen vészes, simán el lehet egyensúlyozni a pálya szélén, talán a labda is meg tud állni még.
A város egy igazi norvég halászfalu, fűszerezve egy kis velencei feelinggel, hiszen szigetekre épült, így a víz át- és bejárja az egész várost.
A zöld és a kék váltakozásához hozzácsapódik a sziklák változatos formája, valamint a különböző színekben feltűnő norvég házak bája.
A képre azonban a hallugasok árnyéka vetül, amelyek látványa elsőre inkább tűnik horrorisztikusnak, mint vonzónak. Hiába tudtam, hogy ezen a környéken ez a módja a halak szárításának, mégis szokatlan, mondhatni bizarr érzés fogott el, ahogy alattuk mászkáltam. Ott lógtak fejetlenül, mozgatta őket a szél, néha megcsapta az orromat a halszag, majd este a tányéromon a legízletesebb formában láttam viszont őket. Henningsværban azonban ez mindennél természetesebb, az egész szigetcsoport élete erre alapszik évszázadokon át.
Halászok jönnek délről minden évben télen, március körül leginkább, hogy a hideg elől ide, a melegebb vizekre ívni járó tőkehalakat kifogják és magukkal vigyék délre. Ezeknek a településeknek, mint Henningsvær, a közeli Reine, Å és a többi, a halászok kiszolgálása – ma már talán inkább a turistáké – a fő elfoglaltsága.
A Lofoten-szigetek eme kisvárosában azonban nemcsak a tőkehalhorror okozza a meglepetéseket. Elsőre meglepő lehet, de a természet mellett szerepet kap a művészet is, lépten-nyomon művészeti irányzatú üzletbe, galériába botlottam.
A színek, a fények az, ami idevonzza a művészeket – tudtam meg az egyik fotógalériában az eladótól és később, amikor a város határában az éjféli napot szemléltem, megértettem, mire gondol. Régi tradíció itt az üvegfúvás és évszázados hagyománya van a városban a gyertyaöntésnek is, minden színesben, ahogy azt Norvégiában már megszoktuk.
Norderney, ahol a tejberizs mellé lelassulás is jár
Ha eddig azért nem mentél a homokos tengerpartok közelébe, mert azokról a tömött sorokban napozó turisták jutottak eszedbe, akkor itt az ideje ellátogatnod Észak-Németországba.
Kelet-Frízföld hét lakott szigete (Borkum, Juist, Norderney, Baltrum, Langeoog, Spiekeroog, Wangerooge) közül Norderney a sós- és édesvízi hatásoknak köszönhetően különleges színű és felépítésű homokdűnéivel varázsolt el először.
Majd folytatódott a varázslat, miközben a nagy fűcsomók között pallókkal kirakott úton kerékpároztam és időnként egy-egy kilátóponton meghallgathattam, ahogy a szél és a fű egymással játszik.
A nyugalom, a lelassulás a fő jelszó ezen a vidéken. Az ottlét alatt észrevettem, hogy minden kicsit lassabban működik; nem csoda, hiszen Norderney szigetére csak kevesen érkeznek autóval, őket is arra kérik, hogy járműveiket hagyják a komp mellett egy parkolóban.
Itt csak a tenger mozog gyorsan, hiszen a Watt-tenger és az Északi-tenger különös játékot játszik az apály és a dagály jelenség segítségével.
Ennek köszönhetően a szárazföld és a szigetek között húzódó árapálysíkságon egyes helyeken lehetővé teszi a sétákat (persze csak vezetőkkel), megszabja a kompok menetrendjét, fogságba ejt hajókat és embereket is (mert itt ő az úr), s életteret biztosít számos madárfajtának és tengeri élőlénynek. Aki szeret a sárban tapicskolni, annak egy ilyen túra feledhetetlen élmény lesz. Arra azonban mindenki készüljön fel, hogy a tengerfenék ragaszkodó típus, a lábak emelgetése a sárban komoly fizikai erőnlétet igényel.
Norderneyon ajánlom a tengerparti tejbüfékben a tejberizst kipróbálni; az én kedvencem a Café Marienhöhe lett, amelynek épülete a part menti egyik dűnén áll immár 170 éve.
Hannoveri Mária férje, V. György hannoveri király 1851-ben Norderneyt királyi nyári rezidenciává nyilvánította (ez a belváros villáin és épületein is meglátszik), és ekkor épült ez az impozáns, körpanorámás kávézó is. Mária is Heine nagy tisztelője volt, talán ezért is szeretett bele az Északi-tengerbe. (Heine Útleírások művében egy részt az Északi-tengernek szánt.) Itt ülni, tejberizst kóstolgatni és nézni a vad, majd megszelídülő tengert, a felhők mozgását és a madarak produkcióját igazi kikapcsolódás.
Játssz el Carcassonne-nal!
Dél-Franciaország leghíresebb csatornája, a Canal du Midi is ihletet adhatott Klaus-Jürgen Wrede játékkészítőnek, amikor a Carcassonne társasjátékot megtervezte, de úgy hiszem, sokkal inkább hatott rá a csatorna partján fekvő névadó város.
Az Élet sója blog szerzői Canal du Midi csatornán átélt lakóhajós, nagy kalandjának is kihagyhatatlan része lett Carcassonne.
Carcassonne várát és a körülötte létrejött várost a kereskedelmi utak védelme, ellenőrzése és a kereskedők fogadása hívta életre a középkorban. Később fontos központjává vált a katar eretnekségnek, amelynek végét a keresztesek hozták el a vár életébe. Velük együtt a francia királyok is potenciált láttak az akkor már hatalmas és jó fekvésű erődben. Az aragóniai királysággal szemben jelentett ugyanis védelmi bástyát.
S itt jön a város fejlődésének egyik legérdekesebb pontja!
Szent Lajos francia király annyira komolyan vette az erőd védelmi szerepét, hogy a körülötte lakó népességet kényszerrel leköltöztette az Aude folyó túlpartjára. Így jött létre a 13. században egy új Carcassonne, amelyet ma Alsóvárosnak neveznek.
Ennek az új Carcassonne-nak növelte tovább a jelentőségét az, amikor a Canal du Midi megépült.
Az Alsóvárost és az Óvárost, ahogy itt nevezik: a Citét, egy régi kőhíd, a Pont Vieux köti össze. A 200 méter hosszú és 12 ívből álló középkori híd, amely ettől a kápolnától indul, része a Santiago de Compostelába vezető Szent Jakab-útnak, itt kezdődik a Pireneusokon át vezető út.
És innen lehet fokozatosan szemügyre venni azt a csodát, amelyet Carcassonne vára nyújt. Ez itt már nem játék, ez a középkori valóság. Vagy mégsem?
Bármennyire jelentős is volt ez a vár a középkor első évszázadaiban és bármilyen sok pénzt és energiát is öltek bele tulajdonosai, grófok, királyok, a középkor második felében elvesztette jelentőségét. Pusztulásnak indult.
Egészen addig pusztult, amíg már – talán a korábban kiköltöztetett városlakók bosszúja miatt is – lebontásra ítélték.
Ekkor jött a képbe az író, művészettörténész, a francia műemlékvédelem nagy alakja, Prosper Mérimée, aki sajnálta ezt a csodás, egykor négyezer embernek lakóhelyet és ennél is többnek védelmet nyújtó falakat, és kezdeményezte a lebontásra ítélt vár megmentését. Sőt, építésztársaival kicsit hozzá is tett az eredeti középkori falakhoz.
A vár 52 toronnyal és két koncentrikus várfallal, amelyek hossza összesen 3 km, valamint a Château Comtallal, a belső várral és a várfalakon tett sétával csaknem egy egész napos felfedezést igényel.
A nap maradék részéhez pedig ajánlom a vár egyik éttermében a cassoulet megkóstolását.
Alig pár kilométerre innen, Castelnaudary városában született meg ez a babos, kolbászos, sertés- és bárányhúsos, kacsás étel a százéves háború idején, a 14. század közepén. Akkor még nem így nevezték, a cassoulet nevet csak később kapta, valószínűleg a languedoci cassolo – főzőedény – után.
A tartalmas ételt érdemes a Hypocras likőrrel vagy egy jó pohár pastisszal kísérni.
S ajánlom a játék kipróbálását is!
Egy vad és sokszínű cseh kisváros, Český Krumlov
Ahogy Carcassonne fenti példája is mutatta, a történelemben sikeres városok legtöbbje vízparton épült. Nem meglepő, hiszen már akkor is a kereskedelem mozgatta a világot. Ez a kis cseh város (előbb kelta, majd szláv lakosaival) a Moldva partján is azért lehetett olyan sikeres, mert kereskedelmi utak mentén feküdt. A folyó azonban, ahogy azzal a városba érkezők többsége, köztük az Élet sója blog írója és fotósa is szembesült, nem egy könnyen hajózható víztömeg. A Český Krumlov-iak számára azonban nincs lehetetlen. Vízlépcsők, sziklás folyómeder ide vagy oda, kis „folyóutcákon” bárki lesuhanhat a hajójával, ha elég bátor.
A bátorság mellett kíváncsiság is kell a kissé meredek utcákkal tűzdelt cseh város felfedezéséhez. Elsőként azért, hogy ne csak kívülről szemlélje a látogató a cseh királyságban a prágai vár után második legnagyobbnak számító várkastélyt.
A Rosenberg család által reneszánsz stílusban épített, majd az Eggenbergek és Schwarzenbergek által barokk jegyekkel kiegészített, öt udvarból és negyven helyiségből álló építményben érezni az egykori cseh arisztokraták gazdagság mellé kapott nyitottságát és a cseh virtusból fakadó életszeretetét.
Ha bárki is azt hinné, hogy ez a hatalmas építmény csupán egy középkori vár, az akkor téved először, amikor bejárja a belső tereit, másodszor akkor, amikor felkeresi a kastély mellett elterülő (kissé megbúvó) barokk kertet, s harmadszor akkor, amikor betér a 18. századi barokk színházba.
Kellő kíváncsisággal fürkészve Český Krumlov utcáit, időnként egy-egy dunántúli vagy északmagyar várost, néhol egy osztrák utcácskát, helyenként német (főleg szász) stílusú épületeket fedezhetsz fel. Ugyanakkor nem hiányzik az egyediség sem, amit szerintem leginkább a St. Vitus-templom testesít meg hatalmas gótikus ablakaival, de egészen más korra és stílusra utaló rózsaszínes tornyával.
Ha nem tudnám, hogy milyen fontos a cseheknek a sör, akkor sem tudtam volna ellenállni a szűk utcákban lépten-nyomon felbukkanó kocsmáknak. Bekukkantottam néhányba és azon túl, hogy Hrabal karaktereit véltem felfedezni, vonzott az a vidám hangulat és finom ételszag, ami ezekből a helyiségekből áradt. Kijelenthetem, hogy a cseh kocsmáknak vonzerejük van. Úgy is, hogy én nem szeretem a sört. A jó ételt viszont igen. 24 óra alatt három kocsmába kellett betérnem. A Šatlavába egy középkori tűzhely nyílt tüzén sült húsok húztak be, a Petr Vokba a cseh tarkedli, a lívance, míg a Můstekbe a férjem, mert azt hallotta az egyik kávézóban a kiszolgálótól, hogy ott a legjobb a sör.
Az teljes bizonyosságot nyert, hogy a csehek nem vegetáriánusok, s nincs olyan hideg (18 fok volt éppen ottlétünk alatt), amelyben ne lehetne egy jó kupa sört elfogyasztani.
Český Krumlov látnivalói azonban nem fejeződnek be a várnál és a kocsmáknál, mert ott az izgalmas boltmúzeum, Josef Seidel fotóstúdiója, Egon Schiele háza, valamint a neki szentelt és kortárs művészeket támogató művészeti központ (az osztrák festő édesanyja itt született a városban). Látogatható az egykori grafitbánya, egy régi sörfőzde, de érdemes még betérni a kolostorba, a Port 1560 kulturális központba és a Bellaria palotába is.
Vigyázat, Český Krumlov népszerű hely, ezért ajánlom inkább a hétköznapi és szezon előtti és utáni látogatást a városban!
A vízpartok iránti vonzalmunkat nemcsak a híres tengerpartoknál élhetjük ki. Legyen 2026 az új felfedezések, a bátor kalandok és a kíváncsiság éve!
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
"Ledermedtem, ahogy megláttam magunkat a rejtett kamerás...
Lezárták a csodás magyar kilátót: eltűnik egy ikonikus...
Kitálalt a légiutas-kísérő: ezért visz mindig saját...
A Ryanair minden utast arra kér, hogy ne ebben a ruhadarabban...
"Igazi rémálommá" vált az élet a festői faluban - szeretnék...
