A világ az új évet ünnepelte, Kijevben robbanások voltak - galéria

Startlap Utazás
Világszerte megünnepelték az új évet és ezzel lezárul az év, amely háborút hozott Európában, új fejezetet nyitott a brit monarchiában és általános inflációs aggodalmakat hozott világszerte.

A Csendes-óceán középső részén fekvő Kiribatit és Szamoát érte el először 2023, majd időzónáról időzónára egyre nyugatabbra, Ázsián és Európán keresztül az amerikai földrészt is.

Kijevben úgy indult az új év, ahogy zárult. Az orosz támadások folytatódtak szilveszterkor is.

Éjfélkor a főváros, Kijev utcái kihaltak voltak, az új év egyetlen jele az volt, hogy a helyi lakosok az erkélyükről kiabálták, hogy “Boldog új évet!” és “Dicsőség Ukrajnának!” Fél órával az új év beállta után máris megszólaltak a légiriadó szirénái Kijevben, majd robbanások hangja hallatszott.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester azt mondta, hogy robbanás történt a főváros egyik kerületében, egy lelőtt rakéta darabjai pedig megrongáltak egy autót a városközpontban.

Katt a képre, galéria nyílik: 

Tűzijáték látszódik London felett a London Eye-nál
Tűzijáték látszódik London felett a London Eye-nál

A világ az új évet ünnepelte, Kijevben robbanások voltak – galéria

Tűzijáték látszódik London felett a London Eye-nál
Drónnal készült fényjáték Londonban III. Károly tiszteletére
Tűzijáték a Big Ben felett Londonban
London szilveszteri tűzijátéka 2023-ban
Berlini szilveszter
Amatőr tűzijáték a Brandenburg-kapunál Berlinben
Szilveszteri ünneplők Hongkongban
Szilveszter Bakuban
Óévbúcsúztató Münchenben, a város felett a túzijáték
Egy ünneplő lány a New York-i Times Square-en 2023 január 1-jén
New York-i Times Square szilveszter
Times Square szilveszter
Szerelmespár a Times Square-en csókolózik 2022 december 31-én éjjel
Egy fiatal lány 2023-as feliratú szemüveget visel szilveszterkor Yogyakartában, Indonesiában
Szilveszter Indonéziában
Sydney szilveszter éjjele
Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena
Egy férfi ül a konyhájában Kijevben a betört ablak alatt
Ukránok gyűltek össze a Szófia téren szilveszterkor 2022-ben
Karácsonyi fényekkel kivilágított autó halad el Kijevben december 31-én
Fotó megosztása:

Párizsban ezrek ünnepeltek a Champs-Élysées-n, míg Emmanuel Macron francia elnök televíziós újévi beszédben ígéretet tett Ukrajna támogatására.

Londonban megkondult a Big Ben, a Temze partján több mint 100 ezren gyűltek össze, hogy megnézzék a tűzijátékot a London Eye fölött. II. Erzsébet emlékét idéző képet is kivetítettek az égre.

Rio de Janeiro Copacabana strandján alig néhány ezres tömeg fogadta az új esztendőt és követte a szokásosnál rövidebb tűzijátékot, miközben több brazil város lemondta az ünneplést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggodalom miatt. A járvány előtt az újévi ünnep általában több mint 2 millió embert vonzott a Copacabanára.

Törökország legnépesebb városában, Isztambulban utcai mulatságokkal és tűzijátékkal köszöntötték 2023-at. A Páduai Szent Antal katolikus templomban keresztények tucatjai imádkoztak az új évért, és megemlékeztek a szombaton elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápáról.

New York folytatta a százéves tradíciót

Az ikonikus Times Square-en az éjféli visszaszámlálás azzal ért véget, hogy leereszkedett egy csaknem hattonnás, csaknem négy méter átmérőjű gömb a magasból, majd konfetti hullt az ünneplőkre. Száz évvel ezelőtt, a hagyomány kezdetekor, a gömb még fából és vasból készült, és 100 darab 25 wattos izzóval szerelték fel. A most használt, Waterford-kristállyal borított gömbben sok ezer fénydióda világít, és kaleidoszkóp módjára ezerféle színben pompázik.

A kristálygömb témája minden évben egy újabb “ajándék”, valami olyan érték, amelyet az egész világon nagy becsben tartanak. Az utóbbi években ilyen volt a “kedvesség”, a “harmónia”, a “jószándék”, 2021-ben a “boldogság”, legutóbb pedig a “bölcsesség”. A gömb idei témája a “szeretet ajándéka” volt.

Az elmúlt két évben a pandémia miatt csak korlátozott számú ünneplő lehetett jelen a Times Square-en, idén azonban már minden korlátozást feloldottak.