Ma 75 éves Almási Éva színésznő

Külső forrás -
Június 5-én tölti be hetvenötödik életévét Almási Éva, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben szerzett diplomát, ezután a József Attila Színházban játszott. 1968-ban lett a Madách Színház tagja, 1987-ben a Vígszínházhoz igazolt, majd ismét a Madách társulatához szegődött. A szavai szerint szabadságmániás színésznő 1991-től szabadúszó, csak 1995-ben töltött egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál. Több színházban is fellép, például a Karinthy Színházban és a Budaörsi Játékszínben – írja a Híradó.

Művészi pályafutásának elismeréseként 1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1978-ban érdemes művész, majd 1986-ban kiváló művész lett, 1997-ben “zenés és prózai darabokban egyaránt kiemelkedő alakítást nyújtó, sokoldalú művészi pályája elismeréseként” a Kossuth-díjat vehette át. Ugyanebben az évben lett örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

2016-ban lett a nemzet színésze, a cím viselői a Psota Irén halálával megüresedett helyre választották. Hogy Psota Irén emlékét méltóképpen őrizze, 2017 elején alapítványt hozott létre: a díjat minden évben annak a színpadi sokszínűségét és tehetségét bizonyító színésznőnek adományozzák, akinek kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak.

 

(Forrás: Híradó)

Ez is érdekelhet

képcím

A nyomasztó párizsi fölény ellenére a Dortmund játszhat...

képcím

Így érkezett meg a kínai elnök Magyarországra

képcím

Észak-Macedónia: érvényes lett az elnökválasztás