Sport 2021. június 20.

Christian Eriksennek ilyen szép családja van

Startlap Sport 2021. június 20.
Egymás után jelennek meg a hírek Christian Eriksen állapotáról, a dán focistáról azonban kevesen tudják, hogy kétgyermekes apuka.

Christian Dannemann Eriksen dán válogatott labdarúgó, az olasz Internazionale csapatának játékosa. A napokban még a szokásosnál is többet szerepelt a neve a hírekben, ugyanis a finnek elleni Eb-nyitány 43. percében hirtelen összeesett a pályán, újra kellett éleszteni, majd stabilizálták az állapotát. Mint kiderült, nagyjából harminc másodperccel az első áramütés után magához tért, és képes volt beszélni. Az első mondata az volt: “a fenébe, még csak 29 éves vagyok”. Később kórházban tartották megfigyelésen. A Dán Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint az orvosok úgy döntöttek, Christian Eriksennek beültethető defibrillátorra van szüksége, ő pedig elfogadta a megoldást.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Christian Eriksen (@chriseriksen8) által megosztott bejegyzés


Viszont a sokk után most jöjjön egy pozitívabb, aranyosabb történet. A középpályás immár kétszeres apuka, s noha a magánéletét szereti valóban csak a magáénak tudni, egy-két információt azért korábban elárult már családjáról.

Áldozatok a családért

A sztárfocista 2012-ben szeretett bele Sabrina Kvist Jensenbe,  aki sok mindent feladott azért, hogy a labdarúgó mellett lehessen. Sabrina Dániából Londonba költözött, fodrászkarrierjét elhagyva pedig hivatásos focistafeleség lett, amikor Eriksen aláírt a Tottenhamhez. Christian is tisztában van azzal, kedvese min ment keresztül, ezt a The Sunnak adott interjújában ismerte el: “Minden áldott nap a hivatásomért élek. Ez viszont elég nehéz a barátnőm számára. Természetesen szeretnék kimenni a városba vele és a barátaival, de ez egyszerűen nem fér bele nekem.” Ugyanakkor igyekszik a lehető legtöbb időt tölteni a szerettei körében, pláne, mióta 2018 júniusában világra jött kisfiuk, Alfred, majd 2020-ban egy másik angyalka is érkezett hozzájuk. 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Christian Eriksen (@chriseriksen8) által megosztott bejegyzés

Amikor Eriksen elárulta, hogy a barátnője második gyerekükkel várandós, hozzátette: ez nem befolyásolja majd a bajnokságot, mint néhány éve, amikor az első baba érkezett. De mi is történt pontosan? Eriksen gólt szerzett Dánia Izland elleni, 2-1-es mérkőzésén a Nemzetek Ligájában, később a labdát a mez alá téve üzente meg, hogy érkezik a második baba. Eriksen nagy bejelentése alá kommentelt az Inter irányítója: “Nem a legjobb játék, de a végén remek eredmény!” Erre érkezett a válasz: “És igen, Sabrina ismét terhes! De ne aggódj Dánia, mert ezúttal sokkal jobban megterveztük. # Ce10 #fordenmark.” A bejegyzés több mint 230 000 lájkot kapott, a megjegyzés pedig a 2018-as világbajnokságra vonatkozik: Eriksen a verseny előtt elhagyta az edzőtábort, amikor első fia, Alfie megszületett. Age Hareide egykori dán vezetőedző megengedte sztárfocistának, hogy hazautazhasson – a dán szurkolók remélték, hogy ez a 2020-as EB előtt nem történik meg újra.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Christian Eriksen (@chriseriksen8) által megosztott bejegyzés


A 2020-as EB-t azonban elhalasztották, így a második baba érkezése, ünneplése nem szólt bele a focibizniszbe. Sajnos – ahogy cikkünk elején írtuk -, most más miatt borultak meg az események… Mihamarabbi teljes felépülést kívánunk a dánok játékosának!

(via)

Június 20-án az édesapákat köszöntjük. Az ünnep alkalmából a héten egy-egy cikket olvashattatok sportoló világsztárokról és az apjukhoz fűződő viszonyukról, családi titkokról. Ha szeretnél hasonló történeteket olvasni, kövesd a Sport rovatot!

Keresés az oldalon