Családi Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban (x)

Külső forrás -
A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár minden két- és négylábú érdeklődőt május 14-én a már hagyományosnak számító tavaszi nyílt napjára.

A nyílt napon a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az otthon lakóival, valamint azzal a maroknyi lelkes csapattal, akik részt vesznek az állatok gondozásában, és minden nap azon dolgoznak, hogy minél több gazdátlan állat, minél rövidebb idő alatt, kerüljön szerető családhoz.  A nyílt nap sztárvendégei Falusi Mariann, Ternovszky Béla a macskafogó rendezője és Harsányi Levente.  

A HEROSZ Budapesti Állatotthon idén is tárt kapukkal várja az állatbarátokat nyílt napjára, ahol az egész család egy igazán izgalmas, vidám napot tölthet el akár saját kutyussal, akár az állatotthon védencei társaságában.

A szervezők ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. Lesz kutyás akadály- és ügyességi verseny -, melyre bárki nevezhet saját kutyusával vagy az otthon egyik lakójával, kutya- és cicasimogató, kutyasétáltatás, kutyaszépségverseny és a nap végén tombola. A kicsiknek gyereksarokkal és lovaglással kedveskednek a szervezők, és természetesen most sem marad el a már tradíciónak számító garázsvásár, valamint a büfé a házias ízeivel.

A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.

 

Folytatódik a Happy Hours kampány!

Ha nem tudsz örökbefogadni, vagy önkéntes munkával segíteni, adományozz BOLDOG ÓRÁKAT a HEROSZ Budapesti Állatotthon kis lakóinak! Két éve létrehoztuk a http://www.heroszhappyhours.hu/ elnevezésű adományoldalunkat, ahol „boldog órákkal” támogathatod otthonunk lakóit. A HEROSZ Budapesti Állatotthon egy órányi fenntartási költsége megközelítőleg 500 forint, így 500 Ft adománnyal egy egész boldog órát ajándékozol állatainknak.

 

Néhány érv amellett, hogy miért fogadj örökbe házi kedvencet!

Az állattartás felelősséggel jár. Ennek ellenére ma Magyarországon jóval több mint 1 millió gazdátlan kutya és cica él az utcákon vagy menhelyeken, a többi megunt kis kedvencről nem is beszélve. S bár az állatotthonok mindent megtesznek, hogy védenceik a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a végső cél mindenképp az állatok gazdához juttatása, mert a leggondosabb állatorvosi felügyelet, a legegészségesebb táplálás, a gondos odafigyelés sem pótolhatja a minden kutyának, cicának kijáró saját gazdát. 

Egy állat magunkhoz vétele 10-18 évre szóló döntés. Nemcsak az ennivalóról, a fekhelyről és a játékokról kell gondoskodnunk, azt is fontos észben tartani, hogy egy állatnak rendszeres egészségügyi ellátásra és védőoltásokra van szüksége. De leginkább a gazdi szeretetére, odafigyelésére!

Így hát, ha minden szempontot figyelembe véve, alaposan átgondolva úgy döntöttél, hogy újabb taggal gyarapítanád a családodat, akkor ne tenyésztőtől vedd meg egy kisebb vagyonért, hanem nézz szét a hozzád legközelebb eső menhelyen!

●   Ne ragaszkodj a fajtatiszta állathoz! Egy keverék kutyus vagy cica éppen olyan kedves, okos és ragaszkodó, mint bármelyik fajtatiszta társa.

●   Ne ragaszkodj a fiatal kiskutyához, kiscicához! Mérlegeld, hogy egy kölyök állat felnevelése mindig több problémával jár! Ha idősebb, kevésbé aktív ember vagy, vagy nagyon elfoglalt, egy idősebb, nyugodtabb állattal sokkal nagyobb harmóniában élhetsz! És azt se feledd, ha egy állatot magad mellé vettél társnak, arról hosszú évekig gondoskodnod kell majd! 

●  Egyszerre két állat életét is megmented így, hiszen a magadhoz vett kedvenc helyére egy másik kerülhet be a menhely oltalmába.

●  Az ilyen helyről beszerzett állatokért általában nem kell pénzt adnod – vagy ha mégis, akkor csupán jelképes összeget, amivel a többi menhelyi állat ellátását (etetését, gyógyítását, ivartalanítását) támogatod.

●   A menhelyen ápolt, egészséges, legtöbbször ivartalanításon is átesett kisállatot kapsz.

●   Ha nem teheted meg, hogy állatot tarts otthon, támogass anyagilag, élelemmel vagy önkéntes segítséggel egy menhelyet!

 

Bővebb információt itt találsz a HEROSZ Budapesti Állatotthonról és otthonunk gazdára váró állatairól:

Ez is érdekelhet

képcím

A gamerek többsége az egyjátékos módot szereti

képcím

Csoboth Kevin: Egyértelműen azt éreztük, hogy meg lehet a...

képcím

Katalin hercegné fülbevalójának komoly üzenete