Victoria Beckham csak táskákra több mint félmilliárdot költött, de szeretné, ha lánya nem törődne a külsőségekkel

Startlap - Startlap
Az egykori Spice Girl, aki telitalpú cipőjével a mikrofontól a divatipar csúcsáig menetelt, ma már szakmaként űzi a hiúságot, és közben mégis a családja és a kemény munka számára a legfontosabb.

Senkinek sem új információ, hogy Victoria Beckham még a kilencvenes években tűnt fel a színen, a Spice Girls tagjaként. Beckhamné sosem a hangjáról volt híres – saját bevallása szerint sem tartozott a legjobbak közé egykori popcsapatában. Nem meglepő tehát, hogy másik pályát választott magának felnőttkorára, az viszont annál inkább megdöbbentette a közönséget, hogy igencsak tehetségesnek bizonyult új mesterségében: az általa felépített divatmárka elegáns, hordható ruhái a szakma és a vásárlók körében is nagy népszerűségnek örvendenek.

Pedig a kezdetnek nem is annyira a kezdetén, 2000-ben Victoria Beckham – aki az ELLE magazinnak arról beszélt két éve, hogy reméli, kislánya nem fog túl rövid szoknyákat hordani – így festett Emma Bunton oldalán:

Fotó: Dave Hogan/Getty Images

De nézzünk meg egy másik jól sikerült szetett is, ahol külön felhívnánk a szíves figyelmet a frizurákra:

Fotó: Dave Hogan/Getty Images

Szóval a mély dekoltázsoktól és a jó ízlés határán egyensúlyozó szoknyahosszaktól, na meg a hajfixálótól elég hosszú út vezetett idáig:

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Such a fun evening celebrating the @nationalportraitgallery #npggala with @edward_enninful and @davidbeckham to support the gallery’s Inspiring People project – Thank u @nicholascullinan! x VB

Victoria Beckham (@victoriabeckham) által megosztott bejegyzés,

Victoria saját maga is azt mondja: úgy érzi, egy egész más emberré vált azóta. Sőt, úgy véli, a popénekesi korszakában bizonytalan személyisége tükröződött öltözködési stílusán. Egyébként néhány számmal is érzékeltetnénk divatipari sikereit: a futballistafeleség ruházati márkájának termékei több mint száz ország 400 üzletében érhetők el – írja az Origo.

A gigabirodalom mögött viszont egy elfoglalt, de mégis nyugodt életű családanya áll, hiába ő anglia 52. leggazdagabb asszonya, akinek csak a táskagyűjteménye mintegy 550 millió forintot ér. A Vogue-nak korábban arról mesélt: amikor megismerkedett David Beckhammel, az szerelem volt első látásra, és férje a mai napig őrzi azt a repülőjegyet, amire ráírta neki annak idején a telefonszámát. A négygyermekes Victoria Beckham átlagos napja a következőképpen telik:

Rendszerint felkelés után megcsinálom az edzésem felét, ami egy óra, felkeltem a gyerekeket, reggelit adok nekik, elviszem őket az iskolába, hazajövök, tornázom még egy órát, egy gyors zuhany, és aztán megyek dolgozni. A tornateremben rengeteg ötlet születik a fejemben – ez az én időm. Aztán amikor hazaérek a munkából, jön a teaidő, a fürdés, a házi feladat és a lefekvés ideje, utána ha Brooklyn otthon van, beszélgetünk.

Torna közben sorozatokat néz, és minden egyes nap felhívja az édesanyját. Mint mondja, nyugdíjra nem gondol, öröké dolgozni akar, mert őszintén élvezi a munkáját. Azt viszont nem szeretné a divattervező, ha kislánya túl sokat foglalkozna külsejével.

Azt szoktam mondani neki: ‘Harper, nem az a fontos, ki a legcsinosabb az osztályban, nem is az, hogy ki a legokosabb. Az a kérdés, ki a legkedvesebb, és ki dolgozik a legkeményebben.’

Victoria Beckhamnek az arcára van írva ez a keményen dolgozás, ugyanis egyik fő ismertetőjele, hogy gyakorlatilag soha nem mosolyog rendesen. Számoljunk le egyszer és mindenkorra ezzel a kérdéssel: Victoria Beckham az Elle magazinnak határozottan állította, hogy egyáltalán nem antiszociális típus, szereti a vacsorákat, és szeret szórakozni, habár tudja, hogy ez sokakat meglep.

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka