Varga Mihály: az uniós átlag háromszorosával növekedett a gazdaság

Startlap - Startlap

Tavaly az uniós átlag háromszorosával növekedett a magyar gazdaság, ami azt mutatja, hogy az ország felzárkózási periódusban van, lehetőség van további munkahelyek teremtésére, béremelésekre és a fogyasztás bővülésére – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a legújabb GDP-adatokat kommentálva az M1 aktuális csatornán.

A magyar gazdaság erénye

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön tette közzé első becslését, miszerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt 2018-ban, a negyedik negyedévben pedig 5,0 százalékos volt a növekedés.

A pénzügyminiszter szerint a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek az építőipar, a termelő szektorok és a szolgáltatások területén megvalósultak, a béremelésekkel, a munkahelyteremtéssel és a lakossági fogyasztás erősödésével együtt 2018-ban jelentősen fokozták a gazdaság lendületét.

A magyar gazdaság nagy erénye lett az utóbbi években, hogy miközben az egyik gazdasági ágazat gyengébben teljesít, más ágazatok közben erősödnek – jegyezte meg Varga Mihály.

A szolgáltatási szektor lehet a döntő

A pénzügyminiszter utalt arra, hogy az európai piacokon, főleg Németországban enyhe lejtmenet indult el, csökkent a megrendelések állománya. Miközben külső hatásokra Magyarországon is megfigyelhető egyfajta gyengülés az ipari termelésben, a szolgáltatási szektor képes ezt kompenzálni – fűzte hozzá.

A miniszter becslése szerint a termelés egyharmaddal, a szolgáltatások kétharmad részben járultak hozzá a növekedéshez. A felhasználási oldalról az látszik, hogy a béremelések jelentős része a fogyasztásban csapódik le, a lakossági fogyasztás megszokott ütemben nő – mondta a miniszter.

Eközben a megtakarítások állománya is emelkedik, a háztartások megtakarításai 5000 milliárd forint felettiek – tette hozzá.

Tartható a növekedés

Varga Mihály kiemelte: a már bejelentett beruházásoknak köszönhetően a magyar gazdaság 2019-2020-ban is 4 százalék körüli szinten növekedhet.

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály felidézte: a világgazdaságot és a térséget is politikai és gazdasági bizonytalanságok övezik, az Európai Bizottság 0,6 százalékponttal, 1,3 százalékra csökkentette az uniós növekedési várakozását 2019-re.

Számos intézkedés várható

A miniszter hangsúlyozta: tekintettel kell lenni a reálgazdasági folyamatok, az infláció és a külkereskedelmi mérleg jövőbeli alakulására, valamint a munkaerőhiányból adódó lehetséges korlátokra.

Annak érdekében, hogy a magyarországi bővülés magas üteme fennmaradjon, az uniós átlagot hosszú távon is legalább 2 százalékponttal meghaladja, a kormány számos intézkedéssel segíti a versenyképesség javítását és gazdaságvédelmi akciótervet dolgoz ki.

Varga Mihály leszögezte, a magyar gazdaság jelenlegi bővülése nem külső hitelekből táplálkozik, mint a 2000-es évek első évtizedében, hanem kiegyensúlyozott makrogazdasági keretek között jött létre, ahol az adósságszint is folyamatosan csökken.

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Kedden újabb 170 milliárd forint uniós forrás érkezett...

képcím

Orbánt videóra vették, ahogy Bánk bánt énekel szilveszterkor az...

képcím

Orbán szerint jövőre akár 5 százalékra is csökkenhet az...