Varga Judit végre megnevezte, ki ad engedélyt idehaza a lehallgatásokhoz

Startlap - Startlap
Az igazságügyminiszter több nap után már név szerint beszélt arról, aki engedélyezheti a megfigyeléseket Magyarországon. Esti hírösszefoglaló.

Varga Judit megnevezte, ki adhat engedélyt idehaza a lehallgatásokhoz

Még a szerdai kormányülés előtt sikerült mikrofonvégre kapnia a Telexnek több magas rangú politikust, akik hajlandóak voltak megszólalni a Pegasus-üggyel kapcsolatban. Így Varga Judit igazságügyi miniszter is nyilatkozott, aki elmondta, semmilyen rálátása nincs azzal kapcsolatban, bevetették-e idehaza a kémszoftvert vagy sem. Viszont elmondta ki az a személy, aki engedélyt adhat a lehallgatásokra. Ide kattintva te is megtudhatod, név szerint kiről is van szó.  

Kiderült, mikor és hol találkozik Ferenc pápa a magyar miniszterelnökkel

MTI/AP/Alessandra Tarantino

Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amit ráadásul idén Magyarországon rendeznek. Többször úgy nézett ki, hiába lesz jelen Ferenc pápa, Orbán Viktorral nem fog találkozni. Most azonban már eldöntött tény a megbeszélés, azonban eddig nem lehetett tudni pontosan hol és mikor fog lezajlani. Mindez szerdára véglegesedett, ide kattintva te is megtudhatod a helyszínt az időponttal együtt. 

A Momentum, a DK és Hadházy is válaszlépést tervez Orbán népszavazásával kapcsolatban

A miniszterelnök szerda délelőtt jelentette be, hogy “gyermekvédelmi népszavazást” tart a kormány a „szexuális propagandáról”. Erre reagált élesen a Momentum, a DK és Hadházy Ákos is. A véleményük ide kattintva olvasható el. 

Lendületben a Momentum, a lehallgatási botrány miatt már lemondásra szólították fel a kormányfőt

Nemcsak Fekete-Győr András (a Momentum miniszterelnök-jelöltje), de még Donáth Anna (a párt európai parlamenti képviselője) is lemondásra szólította fel a kormányt a megfigyelési ügy miatt. Követeléseik lényege errefelé olvasható

Ha már Orbán népszavazást kezdeményezett, akkor Karácsony Gergely is előállt eggyel 

A főpolgármester ráadásul nem egyetlen kérdéskörre építené fel a voksolást, hanem hirtelen többel is előrukkolna. Ezekről, illetve arról, hogy egy nemzetközi jogász mennyire látja esélyesnek Karácsony ötletét, itt tudhatsz meg minden fontosat. 

Mikor máskor: Szijjártó okleveleket adott át a Hírszerző Akadémia végzőseinek

Szerdán átadták az új Hírszerző Akadémiánk első végzőseinek okleveleit – számolt be az eseményről a külügyminiszter Facebook-oldalán, aki egyebek közt arról is írt, hogy lesz dolguk bőven az újdonsült hírszerző kollégáknak. Bővebben

Megvan az olimpia első meglepő eredménye

Bár még nem volt meg a hivatalos megnyitó, a svéd női labdarúgó-válogatott már pályára lépett az Egyesült Államok csapata ellen Japánban. Az amerikaiak már négy olimpiát is nyertek, de most gyakorlatilag lehengerelték őket az északiak. A meglepő meccsről itt nézhető meg beszámoló a gólokkal együtt. 

Meghalt a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke

A 68 éves közgazdász komoly szerepet vállalt a rendszerváltás éveiben a magyar gazdaság modernizálásában. Riecke Wernerről ez a cikk emlékezik meg. 

Az utcán támadt rá a korábbi fogvatartott a börtönőrére

A vádlott 2021. július 20-án délután Komlón, az egyik áruház parkolójában rátámadt, fenyegette, majd többször megütötte a sértettet, aki abban a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozik körletfelügyelőként, ahol korábban a férfi a büntetését töltötte. Az akciófilmbe illő jelenetet ráadásul valaki fel is vette, a videót itt lehet megtekinteni. A cikkben mintegy bónuszként szerepel a támadó elfogása is, ami nem volt egy könnyű menet a rendőröknek sem. 

Még soha nem láttak ekkora esőt Kínában

MTI/EPA/Featurechina/Featurechina

A 12 milliós Csengcsouban három nap alatt hullott le annyi csapadék, amennyi máskor egy év alatt. Tömegek ragadtak az aluljárókban, amiket úgy elöntött a víz, hogy az emberek alig tudták felette tartani a fejüket. A hihetetlen víztömegről itt lehet megdöbbentő fotókat nézegetni. 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Nyilatkozott a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét

képcím

Félbeszakították Orbán Viktorék brüsszeli konferenciáját

képcím

Magyar erre az öt kérdésre vár választ Orbántól