Lemond Varga Judit az igazságügy miniszteri pozíciójáról

Startlap - Startlap
Kedden vált egyértelművé, hogy Varga Judit fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben. Egyes sajtóorgánumok már akkor úgy vélték, hogy egy esetleges lemondás is lehet a háttérben.

Kedden a Magyar Nemzet arról írt, hogy Varga Judit lehet a Fidesz listavezetője az EP-ben, szerdán a lap pedig már arról számolt be, hogy Varga Judit lemond igazságügy miniszterként pozíciójáról, hogy új feladatára teljes egészében tudjon fókuszálni. 

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni. ” – nyilatkozta a lapnak. 

Varga Judit arról is beszélt, hogy hatalmas megtiszteltetés volt a magyar kormány tagjának lenni.

Ami a jövőt illeti, úgy véli teret kell engedni a józanságnak, amely az európaiak érdekeit teszik előtérbe, legyen az akár a migráció, gender-kérdés  vagy éppenséggel a háború és béke kérdése.

Engem ez a cél vezérel, nyilván úgy, hogy ezekben az ügyekben a magyar álláspont nyerjen teret

– mutatott rá.

Ez is érdekelhet

képcím

"Olyan ez, mint egy rémálom, mindannyiunkat megvisel" - Orbán...

képcím

Balog Zoltán lemondott

képcím

Magyar Péter Gulyás Gergelynek: Soha nem fenyegettelek