Válaszolt a kormány a Bujákon félholtra vert nőnek

Startlap - Startlap
Családbarát kormányunk levelet írt Orosz Bernadettnek. Hírösszefoglaló.

A kormány utánanézett a Bujákon megvert nő ügyének

A hatgyermekes anya a Varga Judit igazságügy-miniszternek decemberben elküldött levelében keményen kritizálta a hatóságok hozzáállását az áldozatvédelem ügyéhez. Azt írta: tapasztalata szerint Magyarországon olyan a helyzet, mintha az agressziót díjaznák. A levélre meg is érkezett a “megnyugtató” válasz, amit ebben a cikkben olvashatsz el.

Sokáig emlékezetes interjút adott Karácsony Gergely a köztévében

Miután Karácsony Gergely egy interjúban nemrég megjegyezte, hogy októberi megválasztása óta még egyszer sem hívták meg a köztévébe, a főpolgármester kedden máris ott ülhetett az M1 stúdiójában, hogy az első száz napját értékeljék. Mészáros Kata műsorvezető kérdései azonnal megmutatták, nem mindennapi interjústratégiáját dolgozott ki az eseményre a közmédia.

Teljesen értelmetlen és drága lecserélni a vízórákat, de legalább néhányan megélnek belőle

A törvény szerint nyolc évente ki kell cserélni a vízórákat a lakásokban és családi házakban. Már megszoktuk ezt a kellemetlenséget, és tényleg elég ritkán fordul elő az ember életében, ezért ha morgolódunk is rajta, hamar elfelejtjük. De vajon miért van erre szükség? A választ ebben a cikkben találod.

A rák lett az európai ember legnagyobb ellensége, és félő, hogy Magyarország a vesztesek közt marad

iStock

Európa-szerte egyre többen szenvednek rákban, és ahogy öregszik a társadalom, ez egyre inkább így lesz. Magyarországon diagnosztizálják a legtöbb beteget, tőlünk veszi el a rák a legtöbb egészséges évet, és nekünk kerül ez az egész a legtöbbe. Erről szól egy svéd kutatóintézet friss elemzése, amit ez a cikk foglal össze.

Megbüntette a Mátrai Erőművet a katasztrófavédelem

Az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság lezárta az eljárást, amit azért indítottak, mert szennyező anyagok jutottak a környező patakokba a Mátrai Erőmű víztározójából. Az eljárásról itt olvashatsz bővebben.

Koronavírus: már kilenc áldozata van a kínai járványnak

Módosulhat és tovább terjedhet az az elsőként Kínában felbukkant koronavírus, amely már kilenc embert ölt meg. Jelenleg 404 fertőzéses eset ismert, kínai hatóságok szerint az ország a megelőzés és az ellenőrzés legkritikusabb szakaszában van. A részletekért ide kattints.

Kirúgták a 168 Óra újságíróját a miskolci kórházban meddővé tett nőről szóló cikk közzététele miatt

A 168 Óra megszünteti annak az újságírójának a munkaviszonyát, aki a lap vezetésének engedélye nélkül online felületükön közzétette a Kivették Adrienn petevezetékét a miskolci kórházban, de ezt csak három évvel később, mástól tudta meg című cikket. A témáról bőveben itt olvashatsz.

A kormány szerint az atomenergia a nyerő, csak Paks II árát hagyták ki az egyenletből

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Kilencven százalékban karbonsemlegessé tenné a villamos energia előállítását a kormány 2030-ra, szemben a mostani 60 százalékkal – derül ki a múlt héten nyilvánosságra hozott klíma- és energiastratégiájából. Az energiastratégia melléklete ehhez hat forgatókönyvvel számol az erőművi kapacitások tekintetében 2040-re. A részletekért ide kattints.

Stílustalan szörnnyé alakul a világörökségi zóna reneszánsz palotákat idéző lakóháza

Az Andrássy úttól néhány lépésre, százhuszonöt évvel ezelőtt született Paulay Ede utca 39. rövidesen leginkább egy stílusát kereső időutazó otthonára hasonlít majd. A magyarázatot és a fotókat ebben a cikkben találod.

Csak rövid ideig élvezhetjük a napsütést

Hamarosan megérkezik az a markáns hidegfront, mely átkeveri a levegőt, feloszlik a köd és csütörtöktől sokfelé kisüt majd a nap. Hétvégére azonban ismét borongós idő várható. A részletes időjárás-előrejelzést itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Nyílt levelet írt Orbánnak Karácsony

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...