Vajon miért volt a Debreceni Egyetem tanévnyitójának kiemelt vendége éppen Kósa Lajos?

Lehet, hogy a Fidesz száműzné a tiszteletbeli alapítót.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-09-14 14:56

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos korábban Debrecen polgármestere volt, de 2014 óta Papp László vezeti a várost, Kósa pedig jelenleg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, kormányzati tisztséget sem kapott. Korábban rendszeresen megjelent a Debreceni Egyetem tanévnyitóján, hogy köszöntse a gólyákat, most azonban nem sok keresnivalója volt ott, mégis másodikként említették a nevét Palkovics László innovációs miniszter után a szeptember 9-i ünnepségen – számolt be a Magyar Narancs.

Az egyetem rektora után rögtön Kósa Lajos szólalt meg, megelőzve a polgármestert és a minisztert. Beszédében a versenysportot emelte ki, és hangsúlyozta, hogy a városban komoly létesítményfejlesztésekre lenne szükség.

Na de mégis miért kapott ilyen előkelő szerepet a tanévnyitón?

A helyi pletykák szerint feltehtően azért, mert a Fidesz színeiben Kósa Lajos indul majd legközelebb a polgármesteri székért.

Hazaküldik Debrecenbe, hogy ott húzza ki a nyugdíjas évekig

– idézi a portál a helyi kérdésekben általában jól informált Debrecinert.

Kósa Lajos 1998-tól kezdve 16 éven át volt a cívisváros polgármestere, majd 2014-ben az országgyűlési képviselőséget választotta, így került a helyére Papp László. A Fidesz tiszteletbeli alapítójaként jegyzett Kósa az előző ciklusban frakcióvezetőként, majd miniszterként tevékenykedett. Az elmúlt években többszört botrányos kijelentéseivel került a sajtóba, családja vagyonosádása is sokakat foglalkoztatott, aztán az előző választási kampányban jött a legzavarosabb ügye a csengeri örökösnővel. Az asszony azt állította, hogy 1300 milliárdot örökölt, majd Kósa Lajos megállapodott vele, hogy 800 millió forintért segít befektetni az örökséget.

Hozzászólások