Vádat emeltek egy borsodi polgármester ellen, aki csak fia cégét engedte volna építkezni a településen

Startlap - Startlap
Hiába volt meg minden engedély, elzavarta a munkásokat, mivel nem a nevelt fia cégét bízták meg a kivitelezéssel.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Miskolci Törvényszéken a polgármesterrel szemben – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat szerint egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben egy külföldi állampolgár borászati üzemet kívánt létesíteni, és ezért 2016 tavaszán – még az ingatlan megvásárlása előtt – felkereste a település polgármesterét. Ő támogatásáról biztosította a tervezett fejlesztést, de arra kérte a beruházót, hogy a kivitelezéssel a nevelt fia által vezetett céget bízza meg.

A polgármester személyesen zavarta el a munkásokat

A szükséges engedélyeket beszerezték, és a munkálatokat 2016 augusztusában megkezdték, de egy másik cég közreműködésével. A polgármester pedig személyesen ment ki a helyszínre, ahonnan elzavarta a munkásokat, majd telefonon azt állította a helyi rendőrőrs vezetőjének, hogy a munkások megtámadták őt.

Ezt követően a beruházó elment a polgármesteri hivatalba, ahol a vádlott közölte vele, hogy a településen az ő engedélye nélkül semmi nem épülhet, és kizárólag ismerős céggel hajlandó együttműködni. Arra is utalt, hogy a tervezett beruházás nem valósulhat meg, amennyiben nem cserélik le a megbízott kivitelezőt.

5 év letöltendőt javasol az ügyészség

Az ügyészség a minősített vesztegetés bűntettén túl, hivatali visszaélés bűntettével és büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetésének vétségével is vádolja a polgármestert. A halmazati szabályokra tekintettel a vádlott akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ügyészség vádiratában 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 1 millió forint pénzbüntetést indítványozott, amennyiben a polgármester -aki a nyomozás során tagadta a vádakat – az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését.

Ez is érdekelhet

képcím

Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a...

képcím

Magyar Péter megkezdi a konkrét információk átadását az...

képcím

Magyar Pétert beidézte az Integritás Hatóság