Ünnep a járvány idején: Presser-dallal tisztelegnek egymás előtt az egészségügyben dolgozók

Startlap - Startlap
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársai, dolgozói énekelnek, hangszeren kísérik Az ünnep című dalt. A megható videóban népszerű művészek is közreműködtek. Hírösszefoglaló, karácsonyi kiadás.

Presser-dallal tisztelegnek egymás előtt az egészségügyben dolgozók

A takarítótól a főorvosig, a titkárnőtől az orvosigazgatóig, az ápolótól a rezidensig. Az év emberei, az életünkért az első sorban, lerongyolódva, kimerülve, rettegve, de mindenkinél bátrabban küzdve énekelnek nekünk

– olvasható a videó leírásában. Presser GáborSztevanovity Dusán: “Az ünnep” című dalának feldolgozásában a többi között Keresztes Ildikó énekes és Gömöry Zsolt zongorista, az EDDA Együttes tagja működött közre. A produkció különlegessége, hogy a szerzeményben a népszerű művészek mellett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársai, dolgozói vettek részt, énekeltek, illetve hangszeren kísérték a dalt. Így tisztelegnek egymás előtt, elismerve minden egészségügyben dolgozó kolléga áldozatos munkáját. A videót itt találod.

„A dolgozók nem hagyják, hogy magányosak legyenek a gyerekek” – így telik a karácsony a Bethesda Gyerekkórházban

Minden évben komoly, és érzelmi kihívással járó helyzet, ha egy gyermeknek kórházban kell töltenie a karácsonyt.A járvány idején viszont a mostani még a szokottnál is másabb év. A Bethesda Gyerekkórház önkéntes koordinátorával beszélgetnek ebben a cikkben, hogyan telik az idei ünnep a kórház falai között.

„Úgy voltam vele, hogy nem adom fel, és túléltem” – Karácsony szobakaranténban

A Menedékház Alapítvány újbudai intézményében 60 idős, beteg hajléktalan él. Merthogy az épület a koronavírus miatt szeptember elseje óta hermetikusan lezárták. Az intézményben szobakarantént is elrendeltek, a lakók nem tartózkodhatnak huzamosabb ideig a közös helyiségekben. Ide kattintva mesélnek arról, hogyan élik meg a helyzetet, és mit tapasztaltak a kórházban, miután a vírusfertőzéssel bekerültek.

Régen volt ennyire nehéz karácsonyunk

Szakértővel beszélgetnek arról ebben a cikkben, miért lesz nehéz több tízezer embernek a karácsonya, illetve mi vár ránk az újra szabad életben.

A legszebb karácsonyfák Európában

Karácsonyfa a Szent Péter téren. A koronavírusra tekintettel idén nem látogatható az éjféli mise a Vatikánban, helyette tévében és online közvetítik / Fotó: Rocco Spaziani/Archivio Rocco Spaziani/Mondadori Portfolio via Getty Images

Körbenéztünk számos nagyvárosban, hogyan készültek az ünnepekre. Hatalmas és díszes karácsonyfák, fényár gondoskodik arról, hogy magával ragadjon mindenkit a szeretet ünnepének hangulata. További fotók itt.

Százezer magyar gyerek kezébe adta az igazi olimpiai fáklyát

43 éve a futásnak él, 25 éve találta ki a Mikulás-futást, de az idei szép jubileumot elsodorta a koronavírus-járvány. Kovács István azonban nem adja fel egykönnyen, a mezőfalvai megszállott Rio és Phjongcshang után a tokiói olimpiára is elkészíti azt a naplót, amiben a gyerekek a sportolóknak üzenhetnek. Részletek itt.

Lennél légy a falon, mikor Erzsébet királynő vicceket mesél a karácsonyi vacsoránál

A decemberi ünnepi időszak a brit királyi családnál is fontos időszak: évszázados hagyományokkal tisztelegnek a karácsony előtt, a napokig tartó ünneplésbe még a december 26-ai vadászat is belefér. Az idén azonban a koronavírus-járvány mindent átírt: ebben a cikkben mutatják, mit csináltak eddig, és mire nem lesz lehetőség 2020 decemberében.

Ezek lesznek a legjobb filmek a tévében karácsonykor

Ha te is szeretsz a tv előtt ejtőzni a családdal az ünnepek alatt, akkor nem kell átnyálaznod az egész tévéújságot, hogy megtaláld a legjobb műsorokat, csak kattints ide.

Szavazás: melyik legyen az ország legszebben kivilágított települése?

Mesés fotók érkeztek a Startlap Utazás rovatának karácsonyi pályázatára, aminek keretében keressük ˝Az ország legszebben kivilágított települését˝. Most az olvasókon múlik, melyik kép lesz a nyertes, részletek ide kattintva.

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette...

képcím

Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté