Újabb álomfizetés az Aldinál

Startlap - Startlap
Nem fukarkodik a multi, az biztos.

A társaság keddi tájékoztatása szerint a legnagyobb arányú bővülés a regionális értékesítési vezetőknél lesz, létszámukat bő 20 százalékkal tervezi emelni a vállalat.

A regionális értékesítési vezetők kezdő havi bére bruttó 812 ezer forint, amelyhez prémium középkategóriás autó jár magánhasználattal, továbbá telefon, számítógép és 5000 forintos Erzsébet-utalvány egészíti ki a juttatási csomagot.

A kilencedik évtől 1 millió 311 ezer forint a bruttó járandóság havonta. A pozícióban dolgozóknak lehetőségük nyílik a cégen belüli külföldi munkavégzésre.

Az Aldi több területen kínál asszisztensi munkát, ebben a pozícióban a munkatársak kezdő bére 40 órás munkaidőben havi bruttó 444 ezer forint, amely a cafeterián belül további nettó 8333 forinttal, illetve 5000 forintos Erzsébet-utalvánnyal egészül ki.

A javadalmazás a cégnél töltött idővel arányosan nő, a második évtől 529 ezer forint, a harmadik évtől pedig a havi bruttó járandóság a cafeteria elemekkel kiegészítve meghaladja az 595 ezer forintot.

A vállalat új gyakornoki programot indított tavasszal. Szinte valamennyi területen – pénzügy, marketing, HR, logisztika, beszerzés, értékesítés – számítanak felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók jelentkezésére.

A kiválasztott jelentkezőkkel legalább 2 hónapos szerződést kötnek, a gyakorlat idején havi bruttó 274 ezer forintos bért kapnak, illetve megtérítik utazási költségeiket.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg csaknem 3000 magyar munkavállalót foglalkoztat, és 130 áruházból álló országos hálózattá bővült.

 

Forrás: MTI

Címlapkép: Europress / AFP / Stephan Goerlich 

Ez is érdekelhet

képcím

Megvan a minimálbér hivatalos, új összege

képcím

Megvan a megállapodás a minimálbérről: akár 560 ezer körül...

képcím

Putyin részleges mozgósítást rendelt el: "Nem blöffölök"