Udvaros Dorottya: Ha bíznak bennem, sok mindenre képes vagyok

Ma 64 éves a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-04 08:30

Fotó: MTVA - Zih Zsolt

Udvaros Dorottya színészcsaládba született 64 évvel ezelőtt: édesanyja Dévay Camilla színésznő, édesapja Udvaros Béla rendező.

A színházművészeti főiskolát 1978-ban végezte el. Először a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, 1981-ben a Nemzeti Színház tagja lett, 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1994-től az Új Színházhoz, 1997-től 2001-ig a Bárka Színházhoz kötötte szerződése, 2003 óta a Nemzeti Színház tagja.

Szenvedélyes lendülettel játszik, színészi alkata változatos jellemek megformálására teszi képessé, klasszikus és mai darabokban, drámában és vígjátékban egyaránt remekel.

Számos filmben és tévéjátékban is láthatta a közönség. Három lemezt is kiadott.

Művészi munkáját sokszor, sokféleképpen ismerték el. 1983-ban Jászai Mari-díjat, 1990-ben, mindössze 36 évesen Kossuth-díjat, 1998-ban Magyar Művészetért Díjat kapott. Nyolc alkalommal nyerte el különféle filmfesztiválokon a legjobb női alakítás díját. 2004-ben Prima díjas lett, 2005-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé, 2015-ben Páger Antal-színészdíjat kapott.

Bátran letagadhatna akár egy évtizedet is a korából, szerinte ez ezen múlik:

„Azt hiszem az a titok, hogy jóban kell lenni magunkkal, belülről kell elkezdeni építeni az egyensúlyt, és természetesen nagyon fontos az egészséges életmód. Ha pedig mindezzel megvagyunk, akkor jöhet a külső segítség.”

Mai nap hírei

60 milliós bevételt hozott Lázár Jánosék luxuskastélya

ezalenyeg.hu3 órája

Két tűztornádó is született Kaliforniában

koponyeg.hu4 órája

A szüzesség elvesztése a fiú számára jelentéktelen esemény volt, a lánynak felforgatta az életét

konyvesmagazin.hu6 órája

A világ leggyorsabb koronavírus tesztjét fejlesztette ki a Bosch

autopro.hu7 órája

A külügy százmilliókat fizetett egy cégnek olyan koronavírus-tesztekre, amelyeket át sem vett

168ora.hu8 órája

Megújult Belarus traktorok a Belagro 2020 kiállításon

gepmax.hu10 órája

7 ősszel is ültethetü zöldség a kiskertünkbe!

napmintnap.com18 órája

Soha ne öld meg a pókokat a lakásodban: azt is eláruljuk, miért!

joy.hu19 órája