Tündérmese a valóságban: hajléktalan férfiba szeretett bele, összeházasodtak, boldogan élnek, amíg…

Startlap - Startlap
Emmy könyvet is írt a történetükből.

Emmy Abrahamson, svéd gyermekkönyv-írónő 2006-ban Hollandiában nyaralt. Egy parkban sétált, amikor megszólította egy elég zilált külsejű férfi, akin látszott, hogy az éjszakát a szabadban tölthette.

Ennek ellenére a hatalmas barna szemei rabul ejtették Emmy-t, akivel megbeszéltek egy találkozót egy héttel későbbre.

„Rögtön láttam, hogy hajléktalan, mert koszos volt, piszkosak voltak a kezei és a körmei is. Egy aktatáska volt nála, olyan, amilyet már csak őrültek hordanak. Később megtudtam, hogy abban tartja a hálózsákját, és néhány doboz sört. Ahogy beszélgetni kezdtünk, észrevettem, hogy neki vannak a legszebb szemei, amiket valaha láttam, és rögtön sikerült megnevettetnie.”

A randevún piknikeztek, ekkor mesélte el Vic, hogy amerikai és úgy döntött, hátizsákkal végigjárja Európát. Azonban a pénze hamarabb elfogyott, mint gondolta, nem akart otthonról kérni, viszont hazamenni sem volt még kedve. Alkalmi munkákat vállalt és ott aludt, ahol éppen tudott. A hajléktalanság megviselte és egyre többet ivott.

„Teljesen szétestem, amire eljött a nagy felismerés: úristen, egy hajléktalan alkoholista lett belőlem.”

Amikor Emmy nyaralása után hazautazott, azt gondolta, soha többé nem látják egymást. Három héttel később azonban csörgött a telefonja. Vic volt az, azt mondta, éppen felé tart, hogy újra találkozzanak. Azóta együtt vannak. Vic hamar új életet kezdett, most villamosmérnökként dolgozik.

Pár évvel később egy kastélyban összeházasodtak, ikreik, Desta és Til hatévesek.

Emmy megírta szerelmük történetét. A „Hogyan szeress bele egy férfibe, aki a bokorban él” című könyve 2018 márciusában jelenik majd meg.

 

Forrás, címlapfotó: The Sun

 

Ez is érdekelhet

képcím

Sorozatgyilkos vadászhat bécsi hajléktalanokra

képcím

Nem tudták elfelejteni a másikat: 30 év után talált egymásra a...

képcím

Finomlisztet hívott vissza a Nébih a boltokból