Tudtad? A ma 99 éves Mickey egér "születésekor" még vékony és gonosz karakter volt

Az amerikai kultúra jelképeként majdnem annyira ismert, mint az amerikai zászló.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2017-11-17 21:59

Mickey egér a világ egyik legnépszerűbb rajzfilmfigurája, amelyet a The Walt Disney Company tett ismertté. Szinte az amerikai kultúra jelképévé vált, csak úgy, mint a zászló.

Mickey egér hivatalosan 1928. november 18-án „született”. Eredetileg Mortimernek nevezte Disney a karaktert (végül a felesége vétózta meg az ötletet, mert túl nagyképűen hangzott szerinte), akkor még vékonyabb végtagjai voltak és kissé gonoszan viselkedett, amikor az egérlány nem volt hajlandó megcsókolni őt, válogatott módokon büntette meg érte, majd erőszakosan ráerőltette magát a szoknyás figurára.

Később kerekedett (és kedvesedett is), 1939-re már többé-kevésbé pontosan úgy nézett ki, mint napjainkban.

Disney 1928 és 1937 között közel 100 rajzfilmet készített az egérke főszereplésével. Mindig azt hangoztatta Mickey-vel kapcsolatban, hogy reméli, sosem felejtjük el azt a fontos szempontot, miszerint minden egy egérrel kezdődött. Ezzel arra próbált rávilágítani, hogy kis dolgokból is születhetnek legendák.

Walt Disney hosszú ideig, 1928 és 1946 között saját hangját kölcsönözte Mickey egér figurájának, míg a magyar szinkronhangja Rajkai Zoltán volt. 

Mickey egér rajzfilmfigurák közül elsőként, 1978-ban csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.

 

Címlapfotó: Youtube

Mai nap hírei

„Magyarországon akarok élni”

demokrata.hu2 órája

Hó és jég a Szahara kapujában - havazott a sivatagban

koponyeg.hu4 órája

Tízmilliók menekülnek a Whatsappról

digitalhungary.hu5 órája

Megan Fox annyira mini ruhát vett fel, hogy képtelenség nem belátni a lábai közé

promotions.hu6 órája

Hatalmas szélturbina omlott össze Svédországban

alternativenergia.hu7 órája

Harry herceg szíve összetört: nem tud túllépni a történteken

joy.hu8 órája

Tele van a tököm azzal, hogy mindenki a fiatalokat szidja!

she.life.hu19 órája

Erősebbek a mellékhatások a második Pfizer-vakcina után

szimpatika.hu19 órája