Tüdőrákja volt, az orvosok három hónapot jósoltak neki, de Spanyolországban meggyógyították

Startlap - Startlap
Tari Katalin korábban sosem járt egyedül külföldön, de mindent megtett azért, hogy életben maradjon.

Tari Katalin szembenézett a halállal. Nagymamaként átlagos életet élt, patikában dolgozott, vigyázott az unokáira, állatokkal foglalkozott Gyöngyöspatán, aztán úgy tűnt, egy pillanat alatt minden összeomlik körülötte. Hat évvel ezelőtt ugyanis rosszul érezte magát, nehezen kapott levegőt, majd elment a tüdőgondozóba, ahonnan CT-re küldték, és tüdődaganatot diagnosztizáltak nála – írja az nlcafe.hu.

Azt mondták neki az orvosok, hogy a daganatot nem lehet eltávolítani, legfeljebb kezeléssel kicsinyíteni, ennek tetejébe közölték vele, három hónapja van hátra. Később kiderült, a nyirokcsomókban, az agyban és a csontokban is áttét van, ám akkor, a legjobb pillanatban megcsillant a fény. Kezelőorvosa közölte vele, hogy van egy kísérleti kezelés, személyre szabott terápia, amely során a páciens speciális gyógyszert kap, melyet az őt érintő génmutációra kísérleteznek ki. Az Oncompass géndiagnosztikai laborban azonosították a génhibát, és kiderült, van rá gyógyszer – csakhogy akkor Magyarországon még nem volt megoldás, ezért Spanyolországba kellett mennie.

Míg mások többnyire nem vállalkoznak az útra, Tari Katalin fogta magát, és elutazott Málagába, annak ellenére, hogy korábban még sosem járt egyedül külföldön, a spanyol nyelvet pedig egyáltalán nem ismerte.

„Kézzel-lábbal beszélgettem mindenkivel, de szerencsére értették – mesélte. – Emlékszem, mikor először találkoztam az orvosommal, viccesen megjegyezte, hogy előbb-utóbb ez a város lesz a második otthonom. Akkor magamban azt válaszoltam neki, hogy kizárt. És tessék, be kell látnom, hogy igaza volt.”

A kezelés rendkívül megterhelő volt, nem tudta, pontosan mi vár rá, és gyakran gondolt a halálra. Végül spanyol kezelőorvosa 2014 augusztusában közölte vele a legcsodálatosabb hírt, hogy nincs tumor.

Azóta eltelt négy év, daganatnak pedig nyoma sincs, igaz, élete végéig tart a kezelés, ráadásul édesanyját is ápolnia kell. A betegségéről és a gyógyulásáról naplót vezetett, amelyből könyv készül (Tari Katalin – Mihalicz Csilla: Akinek kétszer kelt fel a nap). Története reményt ad mindenkinek, ráadásul rengetegen mennek el hozzá beszélgetni, vagy csak azért, hogy lelkierőt kapjanak.

Ez is érdekelhet

képcím

Vb-döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott

képcím

Ilyen a prosztatafájdalom

képcím

Női vízilabda: nem jutott döntőbe a magyar válogatott