Tíz év után fogták el Barbara kegyetlen gyilkosát

Startlap - Startlap
A bűn nem marad megtorlatlanul.

Elképesztő nemzetközi összefogás végére került pont, amikor is a rendőrség lecsapott a Dominikai Köztársaságban tíz éve bujkáló F. Lászlóra.

A Blikk úgy tudja,  hogy a férfi 2008 májusában úgy összeverte az akkor 23 éves élettársát P. Barbarát, hogy az a kórházban egy hét kóma után belehalt súlyos sérüléseibe. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére annyit ismert el, hogy Lászlót nemzetközi elfogatóparancs alapján kapták el, majd repülővel szállították Magyarországra július 8-án. Mint elmondták, a bűnügyi osztálya halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást ellene.

Az újság úgy tudja, a meggyilkolt fiatal nőt korábban is folyamatosan verte az agresszív férfi, aki a tragédia napján a áldozata mindkét karját és lábát eltörte, eszméletlenül magára hagyta.

A lapnak nyilatkozott Végh József kriminálpszichológus is, aki kifejtette:

Egy ilyen szörnyű tett után az első időszakban a bűntény a férfi minden napját befolyásolhatta, ám az idő múlásával az elkövető egyre jobban biztonságban érzi magát. Ilyenkor már előfordulnak hibák: nem rejtőzködik, elkezd „beszélni”, felveszi a kapcsolatot a régi ismerősökkel, családdal. Előbb-utóbb megbuknak ezek az emberek, a kérdés csak az, hogy mikor

– mondta el a szakértő.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...