Tényleg gyógyít a híres oroszlányi csodapostás?

Startlap - Startlap
Az istentagadó hippiből lett szabolcsi lelkész, aki egy olyan szociális ellátórendszert épített fel a semmiből, amit Skandináviában is megirigyelnének. Márta, aki már 20 éve él együtt a HIV-vel, amit még férjétől kapott el. Egy gyomorforgató nemi erőszak, öt ártatlanul elítélt fekete fiú, a nyugtalanító amerikai igazságszolgáltatás: az USA történetének egyik leghíresebb, regénybe illő bűnügye. Lustálkodós vasárnapi hírösszefoglaló.

“Egyensúly a fizikai és a szellemi világ közt. Négy órán át hordom a leveleket, négy órán át gyógyítok” – az oroszlányi postás, aki másodállásban rákos betegek DNS-ét javítja ki

Akkor elmondom, hogy építem fel az új sejteket, vagy elhalt szívet hogy tudok újraépíteni. A sejtnek két DNS-e, van valójában, az inaktív és az aktív. Az inaktív eredeti és ép. Az aktív lehet sérült, mondjuk szálszakadásos. Rámásolom az inaktívat az aktívra, és feltöltöm fehér fénnyel. És a szálak újból egyben vannak! Ezt megteszem minden sejttel a szíven belül

– magyarázza Molnár Attila, miután végzett a porckorongsérves Ildikó kezelésével. Az oroszlányi kézbesítő hétezer forintot kér egy kezelésért, amiről számlát is ad, “fizikai közérzetjavítás” címén. A betegek sokan vannak, és szemmel láthatóan tényleg roppant elégedettek a csodapostás szakértelmével. A következő cikkben Attila egy napját kísérheted végig, aki számos további érdekfeszítő részleteket oszt meg technikájáról, elmeséli, hogyan lett belőle gyógyító, megszólalnak a betegei, és nemcsak Ildikó, hanem az őt faggató újságíró betegségét is kezelésbe veszi. Vajon használ? Ha ide kattintasz, ez is kiderül.

Az istentagadó hippiből lett szabolcsi lelkész, aki egy olyan szociális ellátórendszert épített fel a semmiből, amit Skandináviában is megirigyelnének

Györfi Mihálya Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészekéntegy olyan szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak, amit csak elismerően és némi bámulattal lehet figyelni. Ellátják a szenvedélybetegeket, támogatják a fogyatékkalélőket, valamint a 90 százalékban cigányok lakta Görögszálláson házi segítségnyújtással, korai fejlesztéssel, tanyagondnoksággal és organikus farmgazdálkodással igyekeznek segíteni a szegények felzárkóztatását. De ne szaladjunk ennyire a végére: hosszú út vezetett idáig, ami egy fiatal, istentagadó, antikommunista hippivel indult, egy “csonkabonkával” – így nevezi a Biblia az eltévelyedetteket – aki aztán megkereste a többi, hozzá hasonlót, hogy felkarolja őket. Györfi Mihályról, valamint a nyírteleki és görögszállási gyülekezetről ebben a cikkben olvashatsz bővebben. 

“Azt hittem, számolgathatom a napjaimat, mert meg fogok halni” –  Márta már 20 éve él együtt a HIV-vel, amit férjétől kapott

Márta férjén 1998-ban jelentkeztek a különös tünetek, iszonyú sokat fogyott, és hónapokon át durva lázzal járt kórházba. Mire az orvosok rájöttek, hogy AIDS-ben szenved, már nem tudtak rajta segíteni. Márta viszont, aki férjétől kapta el a rettegett kórt, a betegséggel együtt öregedett meg. A homoszexuálisok betegsége – tartja magát mereven még ma is az elképzelés, pedig Márta egy hétköznapi, középiskolai pedagógus.

HIV-1 virion elektronmikroszkóp alatt. (Fotó: Smith Collection/Gado/Getty Images)

Egy magyarországi HIV-fertőzött élete ma sem egyszerű, és régen sem volt az – erről mesél Márta a következő cikkben. A pokoli gyógyszerekről, a közösség reakciójáról, és arról, hogy érdekes módon az orvosok azok, akik igazán megbélyegzően bánnak ezzel a betegséggel, súlyos veszélybe sodorva a fertőzötteket. Az írás végén a vírus terjedésével kapcsolatos olyan ma is élő tévhiteket oszlatnak el, mint például ami a HIV-fertőzött anyákat övezi.

Egy gyomorforgató nemi erőszak, öt ártatlanul elítélt fekete fiú, a nyugtalanító amerikai igazságszolgáltatás: az USA történetének egyik leghíresebb, regénybe illő bűnügye

1989. április 19-én hajnali fél kettő körül a New York-i Central Parkban bukkantak rá egy meztelen női testre, akire még az utolsó kenetet is feladták a kórházban, annyira brutálisan bántalmazták, miközben megerőszakolták. Csak Central Park-i Ötös néven emlegették azt az öt fekete fiút, akiket súlyos börtönévekre ítéltek az eset miatt, mai szemmel felfoghatatlan érvek alapján, ártatlanul. Ez az egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapott bűnügy az Egyesült Államok történetében, annyira döbbenetes, felháborító és fordulatos, hogy nehéz elhinni, tényleg megtörtént. Az elképesztő történet részleteit – amelyet amúgy Donald Trump a mai napig a klímaváltozáshoz hasonló “szkepticizmussal” kezel – ebben a cikkben olvashatod el.

“Kórházat építünk fel gyakorlatilag minden nagy rendezvényen” – így működik az egészségügyi ellátás a nagy fesztiválokon

Orvos, nővér, pszichológus, de még szociális munkás is dolgozik Dr. Szeles Géza csapatában, aki már több mint két évtizede óvja a zenei programok résztvevőinek egészségét. Az első szigeten még egy fa alatt kaptak helyett, mostanra viszont több száz fővel ügyelnek. Az alábbi cikkben egy videón mutatják be az idei VOLT-on felhúhozott minikórházat. Ahol érdekes módon nem a drogok okozzák a legnagyobb problémát.

A riportból az is kiderül, hogy azért Szeles doktor is élvezi a koncerteket, és ki nem találnád, mit várt idén a legjobbanMi történik azzal, aki besétál hozzájuk vizsgálatra? És azokkal, akik sétálni se tudnak, őket hogyan találják meg? Mik azok a szerek, amik a leginkább gondot okoznak? Hogyan lehet, hogy az ellátást a fesztivál finanszírozza, ugyanakkor mégis foglalkoznak veled a rendezvény kerítésein túl is, több tíz kilométerre a koncertektől? És egyátalán: miért jó ez az egész Szeles doktornak, miért vigyáz az ittas tömegre már ’88 óta? 

Világsztár lett a tóban fürdő magyar komondorból, aki pont úgy néz ki, mint egy gigantikus felmosórongy

Az Instagramon osztották meg azt a felvételt először, amelyen egy tóban úszkáló komondor látható, és amit aztán még több Facebook-oldal is átvett, megnyitva az utat a rajongók és a világhírnév felé. A felvétel tényleg elég jó, ugyanis túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a pancsoló kutya pont úgy néz ki, mintha egy baromi nagy felmosórongy mozogna a vízben

Olcsó és bio: csinálj szúnyogirtót házilag

Fotó: Mario Tama/Getty Images

Jelenleg elég durva mennyiségben keserítik az életünket a szúnyogok, ami részben a számukra kedvező időjárásnak, részben az irtás számára kedvezőtlen körülményeknek köszönhető. Ráadásul most már retteghetünk attól, hogy betegségeket terjesztenek, plusz a púposszúnyog se lesz a kedvenced, aki igazából légy, és borzalmas csípést hagy maga után. Így hát egyetlen lehetőséged maradt: a védekezés. Ebből a cikkből megtudhatod, miként tudsz házilag hatásos szúnyogriasztót keverni.

Szerelemhoroszkóp: ebből a jelből tudhatod, hogy tényleg nagyon tetszel neki

Az asztrológusok szerint a csillagjegyek meghatározzák a személyiséget, így tehát azt is, ki hogyan jelzi a szívének kedves személy felé a vágyait. Nem tudod, hogy tetszel-e neki? Ha ismered a csillagjegyét, akkor sima ügy: itt elárulják, mi a biztos jele a vonzalomnak az egyes állatövi jegyeknél.

Evezni mennél? 5 csodás magyaországi úti cél, szállással együtt

A következő cikkünkben a kajakozás, kenuzás, csónakázás és SUP-olás iránt érdeklődőknek készítettünk egy listát olyan kiváló hazai helyszínekről, ahol lehetőség van az említett mozgásformák gyakorlására. Szállást is kinéztünk, szóval neked már csak az evezőket kell beszerezni, és irány a víz. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Ez is érdekelhet

képcím

Egy újabb pedofilügy: Békésben tizenéves fiúkat molesztált a...

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...

képcím

Havi nettó 400 ezer forintért keresnek börtönőröket Csengeren -...