Eltemették Tamás Gáspár Miklóst

Startlap - Startlap
Végső búcsút vettek családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői a 74 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófustól, közírótól a budapesti Farkasréti temetőben kedden. Tamás Gáspár Miklóst hosszú betegség után január 15-én érte a halál.

Karácsony Gergely főpolgármester, aki az elhunytat a főváros és a demokratikus politikai közösség nevében búcsúztatta, azt mondta: számára Tamás Gáspár Miklós életműve az igazság mibenlétének több évtizedes keresését jelenti, a legfontosabb igazság pedig az emberi méltóság egyetemessége, egyenlősége és visszavonhatatlansága.

“És az emberi méltóság védelme a diktatúrától, az elnyomástól, az alárendeltek lenézésétől és megalázásától, a honpolgári közösségből való kirekesztéstől és a kulturális hanyatlástól. Mert a méltóság egyenlősége erősebb kell, hogy legyen, mint bármi más” – fogalmazott
Tamás Gáspár Miklós “a méltóság biztosítása iránti töretlen elkötelezettséget kérte számon a rendszerváltáson, és ezen a mostani, keserű és megalázó állapottá merevedett rendszeren is” – tette hozzá a főpolgármester.

Eltemették Tamás Gáspár Miklóst

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk című kolozsvári hetilap szerkesztőjeként dolgozott, majd Magyarországra települt.

1979 és 1982 között az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de “ellenzéki magatartása” miatt elbocsátották. Ezt követően az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja, 1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozójának résztvevője volt. 1989-ben Budapest 14. választókerületében, a lemondott képviselő helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992-94 között pedig a párt országos tanácsa elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig a SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 2000-ben kilépett a pártból.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa volt. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora volt.

2002-től az ATTAC Magyarország társadalmi fórum alelnöke, 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója volt. 2009-ben a Zöld Baloldal európai parlamenti képviselőnek jelölte. Abban az évben Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010-2011-ben a Zöld Baloldal elnöke volt.

2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta “kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként”. A kitüntetést 2016-ban visszaadta. 2020-ban Budapest díszpolgárává választották.
2021-ben jelent meg magyar nyelven Antitézis című kötete.

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Ezrek kísérték végső útjára Alekszej Navalnijt

képcím

Ultimátumot adtak az oroszok Navalnij anyjának a holttestről