"Te tényleg tudsz főzni" - dicsérte a séf Szabó Zsófit a Konyhafőnök VIP-ben

Startlap - Startlap
Az új versenyző jött és már ment is.

A kiesett Walkó Csaba helyére Kökény Attila érkezett a Konyhafőnök VIP műsorába. Bemutatkozásában azt mondta, nemcsak szeret főzni, de győztesként szokott hazatérni minden versenyről.

Első feladatként gyöngytyúkot kellet elkészíteniük a versenyzőknek. Előző napi legjobbként Ungár Anikó már feldarabolva kapta a húst, illetve nehezítésként elvehetett valamelyik versenytársától egy-egy húsdarabot. A nehezítést végül könnyítésként használta, Attilánál a mellehúsát hagyta, aminek ő kifejezetten örült.

A zsűri Zsófi főztjét ítélte a legjobbnak, a séf „te tényleg tudsz főzni” szavakkal dicsérte. Máté tányérjára azt mondták, hogy olyan, mintha magának főzne, nagyon éhesen. Dávid viszont megizzasztotta a zsűrit, legalábbis Zét mindenképpen, aki megkóstolta a díszítésként felrakott csilipaprikát.

A második forduló alapanyagai hal és tészta voltak.

Verrasztó Dávid úszóként kevés hallal találkozik a medencében, meg is említette, hogy fél a halaktól.

Úgy tűnik, itt is megesett a versenytársak szíve az újonnan csatlakozó Attilán, Zsófi nehezítésként az egyik legkönnyebben elkészíthető halat, a lazacot adta neki. Bár lehet, hogy inkább a többi versenyző dolgát akarta nehezíteni a maradék választható halakkal.

A töltött tészta fajtáját szerencsesütiből tudhatták meg a versenyzők.

A tészták elkészítése legalább ugyanolyan nagy nehézséget okozott, mint a halaké.

Máté tálalása a zsűri szerint elnagyolt volt, Dávid tényéra túl szürkés, bár ízre jó, Zsófi sügéres cannellonija inkább palacsintára hasonlított, de még így is gyönyörűen tálalt, Lolának baromi jó lett a gnocchija Zé szerint, Attila cannellonijában hatalmas szálkákat találtak.

A nap legjobbjának Zsófit választották.

A nehezítés-könnyítések ellenére elsőnek Attila esett ki, másodiknak pedig az előző nap jól teljesítő Anikó.

 

Címlapfotó: Facebook/Szabó Zsófi oldala

Ez is érdekelhet

képcím

Kvíz: felismered a sztárokat a szemük alapján?

képcím

Portrékból csinál élethű beszélő arcokat a Microsoft új...

képcím

Megszerzi-e az ellenzék a vidéki nagyvárosok többségét?