Tavasszal megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet

Politikai kinevezett érkezik Magyarországra.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-01-20 22:06

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet – mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirdo.hu-nak a Donald Trump amerikai elnök egy évvel ezelőtti beiktatatásához kapcsolódóan adott interjúban.

Megjegyezte: nehéz prognosztizálni, hogy a szenátus mikor hagyja jóvá a jelöltet, akit meg is hallgat előtte a testület.

Sajtóhírek szerint David Corsteint jelölnék Budapestre amerikai nagykövetnek.

Megyesy Jenő szerint ez azt jelentené, hogy most is egy politikai kinevezett érkezik Magyarországra, ahogy az volt elmúlt 20 évben is. Nem feltétlenül baj, hogy nem karrierdiplomata jön, mert egy politikai kinevezett függetlenebb tud maradni a rendszertől, és közelebb áll az elnökhöz – mondta.

“Arra számítok, hogy az új nagykövet megérkezésével a helyzet továbbra is pozitív irányba mozdul majd, és a felmerülő viták nem lesznek előtérben” – mondta főtanácsadó.

Megyesy Jenő nem tudta megmondani, hogy mikor várható a magyar miniszterelnök washingtoni látogatása. Kifejtette: a kétoldalú találkozók alapvetően akkor lényegesek, amikor valamilyen fontos téma vagy konfliktus merül fel, de jelenleg ilyen nincs.

A magyar-amerikai viszonyról a főtanácsadó úgy nyilatkozott: a katonai, nemzetbiztonsági együttműködés mindig is jó volt, a NATO megbecsült tagja Magyarország, a gazdasági kapcsolatok is megfelelőek, hisz Amerika Németország után Magyarország második legfontosabb partnere.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Róka László 

Mai nap hírei

Pécsen megjelent a tigrisszúnyog – komoly kockázatot jelent

agroinform.hu4 órája

A Halloween nem azonos a Halottak napjával

eletforma.hu7 órája

Tessék megijedni, Európában újra regisztráltak madárinfluenzás eseteket

agraragazat.hu7 órája

Zágrábban minden harmadik Covid-teszt pozitív lett

szimpatika.hu8 órája

A 2017-es vizes VB-n nem csak szórták a pénzt, hanem a haverok zsebébe tömték

ezalenyeg.hu9 órája

Monchiero dióbetakarító gép gyakorlati bemutatója Csorváson

gepmax.hu9 órája

ByeAlex annyira cool, hogy egy alap használati tárgy nincs is a lakásában

joy.hu18 órája

Ötven muszlim fiatal berontott egy bécsi templomba

demokrata.hu19 órája