Újabb iskolai mészárlás Szerbiában – legalább nyolc halott

Startlap - Startlap
Legalább nyolcan meghaltak, további tizenhárman pedig megsebesültek, amikor egy férfi automata fegyverből rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovácon csütörtök késő este - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). Az elkövetőt elfogták.

Frissítés: Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken. A 21 éves U.B.-t a tett helyszínétől mintegy 60 kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el – írja az MTI.

A szerb belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet. Az elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki, a rendőrség lezárta a területet, ahol a 21 éves férfi feltételezhetően rejtőzködik.

A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket az esetről, de a belügyminisztérium Forgószél néven indított akciót a férfi felkutatására. Az akcióban a belügyminisztérium több mint hatszáz tagja, köztük a különleges egység és a csendőrség alakulatai is részt vesznek – írja az MTI.

A hajtóvadászatról készült képeket itt nézheted meg.

Az RTS helyszíni beszámolója szerint a férfi egy autóból adta le a lövéseket az iskolaudvarban összegyűlt fiatalokra azt követően, hogy korábban vitába keveredett velük, majd továbbhajtott, és két környékbeli faluban is véletlenszerűen lőtt rá a járókelőkre.

A vérontás két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt.

Több incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után

Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített – olvasható az MTI összeállításában.

Csütörtökön a tanítás minden iskolában egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai mészárlás áldozatainak tiszteletére. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút és a szüleit kihallgatták.

Egy 16 éves lány késsel támadt egy volt osztálytársára és tanárára egy belgrádi magánközépiskolában – közölte a szerbiai belügyminisztérium. A lányt előállították. A diák és a tanár csak könnyebben sérültek meg.

Gyertyák, virágok a 2023.05.03-ai iskolai lövöldözés helyszínén Belgrádban.
Gyertyák, virágok a 2023.05.03-ai iskolai lövöldözés helyszínén Belgrádban (Fotó: AFP)

A rendőrség kihallgatta azt a harmadik osztályos belgrádi fiút is, aki listát írt azokról, akiket meggyilkolna. A tanárok beszámolója szerint a kilencéves fiú már korábban is fenyegetőzött. A rendőrség tájékoztatása szerint a fiú apját is kihallgatják. Ugyanilyen eset történt egyik másik általános iskolájában is, ahol egy nyolcadikos diák – állítása szerint egy barátja biztatására – készített halállistát. A rendőrség mindkét diákot és a szüleiket is előállította.

A szerb internetes médiát bejárta az a videó is, amely arról készült, hogy egy osztály diákjai tömegmészárlást imitálnak az iskolai szünetben, a szerdai gyilkosságot utánozva.

A kilenc halálos áldozatot követelő ámokfutás megrendítette Szerbiát, több iskolában nem volt csütörtökön tanítás. A szerb kormány pedig törvénymódosításokat kezdeményezett.

Csökkentik a büntethetőség korhatárát

A mészárlás elkövetője július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is. Aleksandar Vucic szerb elnök szerda esti rendkívüli sajtótájékoztatóján javaslatot tett arra, hogy a büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre csökkentsék.

A szerb kormány csütörtöki ülésén a köztársasági elnök minden előző napi javaslatát elfogadta. Ez azt jelenti, hogy a büntethetőség korhatárának csökkentése mellett – amiről a parlamentnek kell törvénymódosítást elfogadnia – moratóriumot vezetnek be a fegyvertartási és -viselési engedélyek kiadására, felülvizsgálják az eddig kiadott engedélyeket, ellenőrzik, hogy mindazok, akik fegyvertartási engedéllyel rendelkeznek, megfelelő módon tárolják-e fegyvereiket és lőszereiket, és ellenőrzik az ország összes lőterét is.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.

 

Címlapkép: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

Lövöldözés és robbantás történt egy moszkvai koncertteremben

képcím

Több iskolában kötelező program lett Rákay Philip Petőfi-filmje

képcím

Már Lentiben sem "áltanálosak" az iskolák