Szerbia ekkora összeget fizet azoknak, akik beoltatják magukat

Startlap - Startlap
Váratlan bejelentéssel állt elő Magyarország szomszédja, ráadásul mindez saját köztársasági elnökük szájából hangzott el, a pénzösszeggel együtt. Esti hírösszefoglaló.

Szerbia fizet azoknak, akik beoltatják magukat

Erről a szerb államfő, Aleksandar Vucic nyilatkozott. A történetben ráadásul megjelenik egy csavar is, mivel azok is kapnak pénzt, akik már be vannak oltva. A pénzügyi manőverrel kapcsolatos akció azonban nem tart a végtelenségig: a végdátum és jutalmul adott összegről errefelé tudhatsz meg mindent

Mellár Tamás: Csapda lehet az is, ha Orbán veszít

MTI/Koszticsák Szilárd

Mellár Tamás öt pontban foglalta össze, miért lesz nagyon nehéz akkor is a hatpárti ellenzék dolga, ha 2022-ben nyer, három pontban pedig azt, mi kell a „rendszervisszaváltáshoz”. Bővebben

A Fidesz nem hajlandó ellenzékiekkel együtt kampányolni az oltás mellett

Közös videóban buzdítja Szentendre lakosságát a koronavírus elleni védőoltásra a képviselőtestület és a polgármester. A település fideszes politikusai azonban ehhez nem adták arcukat. A miértre ez a cikk adja meg a választ. 

Vádemelést javasolhattak a legismertebb magyar vírusellenes személy ellen

Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben. Bár Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője nem nevezte meg a férfit, a Magyar Távirati Iroda már névvel illette őt. Részletek

Horvátország is elfogadja a magyar védettségi igazolványt

Személyesen a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter jelentette be, hogy déli szomszédunk is elfogadja már a hazai igazolást. Bővebben

Miközben feljelentést tett a rendőrségen, újabb fenyegetéseket kapott Kálmán Olga

Kedden több lap is beszámolt róla, hogy lefejezéssel, családja kiirtásával és felgyújtásával fenyegették meg Kálmán Olgát, a DK elnökségi tagját. Szerda reggel már arról posztolt az ATV egykori műsorvezetője, hogy pont a nyomozóval szemben ült a feljelentés tétele során, mikor újabb, durva hangvételű levelet kapott. A történtek folytatását itt tudod megtekinteni. 

Közvéleménykutatás: a magyarok 33 százaléka szernt Magyarország demokratikus

A Demokráciák Szövetsége Alapítvány megbízásából készült felmérés 53 ország és nagyjából 50 ezer válaszadó bevonásával a demokrácia megítéléséről. Bővebben

Elmondta Elena, a hős ötéves kislány, hogyan hívott mentőt az eszméletlen édesanyjához

Korábban Magyar Rendőrség osztotta meg Facebook-oldalán azt a hangfelvételt, amelyben a kicsi a mentőszolgálatot hívja, miután az édesanyja elájult a konyhában. A hanganyag hatalmasat ment a hazai közösségi oldalakon, most pedig már a Fókusz stábja forgatott Elenával – a videót ide kattintva tekintheted meg. 

Alig hét éve adták át a Groupama Arénát, de immáron kiemelt jelentőségű lett a felújítása

MTVA/Bizományosi: Róka László

A Magyar Közlönyben már benne van az erről szóló kormányrendelet, de a stadion neve nélkül, ugyanakkor minden kétséget kizáróan mégis meg lehet állapítani, melyik sportlétesítményről van szó. A mikéntre ez a cikk adja meg a választ.

Ez is érdekelhet

képcím

Az MTI megtagadta egy Orbán Viktorral kapcsolatos sajtóközlemény...

képcím

Publicus Intézet: 150-225 ezer szavazót veszített a Fidesz

képcím

Biogolyóstoll, fideszes pártkatona - ellenzéki reakciók Sulyok...