Szegényeknek osztott ételt a csépai atya, feljelentették

Startlap - Startlap
A bejelentések szerint nem volt biztonságos az élelmiszer, az atya viszont azt mondja, egyetlen éhezőt sem hagyhat vacsora nélkül, aki hozzá fordul segítségért.

A hvg.hu és a 24.hu számolt be a SZOLJON cikke alapján (ami már nem elérhető) arról a csépai atyáról, akit valószínűleg hívei jelentettek fel, mivel szerintük nem biztonságos, lejárt szavatosságú élelmiszert is kioszt a helyi szegényeknek. Antal András atya azt mondja, neki elsődlegesen isten törvényeit kell betartania.

A plébánia vezetőjénél több lakossági bejelentést után jelentek meg a Jász-Nagykun Megyei Kormányhivatal munkatársai a rendőrséggel karöltve, hogy házkutatást tartsanak. A bejelentésekhez fényképeket is csatoltak, amiken látszott, hogy tényleg volt az adományok között lejárt élelmiszer, a helyszínen azonban a hatóságok semmilyen élelmet nem találtak.

 

Az élelmiszer-adományozás az uniós és nemzeti jogszabályok alapján élelmiszer-forgalmazásnak minősül, és ilyen tevékenységet csak az erre regisztrált szervezetek folytathatnak. A hatóságok arra kérték az atyát, hogy jelentse be az élelmiszer forgalmazást, így lehetővé az élelmiszer-szállítmányok ellenőrzését – ez komoly adminisztrációval jár.

András atya szerint számára az elsődleges előírás az Egyházi Törvénykönyv betartása, és így a szegények megsegítése. Hozzátette: törvényileg rögzítve van, hogy egy vallási közösség saját belső szabálya szerint működhet, amit állami szerv nem bírálhat felül. Azt is elmondta, hogy az éhezők saját maguk keresik fel őt, és nem ő viszi el hozzájuk az élelmiszert.

Isten első tette, mindig a bőkezű adakozás. A parancsok, illetve az engedelmesség csak a második helyen következnek. Bármi is történt, munkámat tovább folytatom. Hogy nehéz árral szemben úszni? Az. Mindezek ellenére sem hagyhatok egyetlen éhezőt sem vacsora nélkül, aki hozzám fordul segítségért

– vélekedik az atya, aki szerint a mostani eset az emberi irigység miatt történt.

Antal András elismerte, hogy tényleg lejárhatott néhány tartós élelmiszer (zacskós levesek, konzervek) szavatossága, de felhívta a figyelmet arra, hogy gyakran különbözik a csomagoláson feltüntetett dátum a valódi fogyaszthatóság idejétől.

Ez is érdekelhet

képcím

Hosszú sorokban várták a karácsonyi ételosztást Budapesten

képcím

Élő közvetítés II. Erzsébet temetéséről, London...

képcím

Lengyel sajtó: Ferenc pápa nem azért nem találkozik Orbánnal...