Szakálla miatt bocsátották el állásából a kórházi orvost

Startlap - Startlap
A bíróság szerint jogszerű volt a döntés.

A francia igazságszolgáltatás jogszerűnek találta annak a Párizs környéki kórháznak a döntését, amely elbocsátott egy egyiptomi rezidens orvost, mert nem volt hajlandó megnyírni a szakállát.

Az egészségügyi intézmény vezetése “vallási hovatartozás kirívó megnyilvánulásaként” értékelte a túl hosszúnak ítélt szakállat.

December 19-én kelt ítéletében a versailles-i fellebbviteli bíróság úgy találta, hogy bár a hosszú szakáll önmagában nem a vallási hovatartozás jelképe, a körülmények mégis a kórházat igazolják.

A jelenleg 35 éves egyiptomi férfi 2013-ban egyéves szakorvosi gyakorlaton vett részt a Párizs északi részén található Saint-Denis kórházában. Akkoriban tekintélyes méretű szakállat viselt, amelytől többször felszólítás ellenére sem volt hajlandó megválni. A férfi arra kérte a kórház vezetését, hogy tartsák tiszteletben magánéletét, ugyanakkor nem tagadta, hogy megjelenésével egyúttal vallási elkötelezettségét is demonstrálja.

A bíróság ítéletében azzal érvelt, hogy a rezidens magatartásával nem tett eleget a közszolgálatban elvárt vallási semlegességnek. A férfi ügyvédje nem fogadja el a döntést és az Államtanács elé viszik a pert. “Jelenleg ott tartunk, hogy azt méricskéljük, hogy hány centiméter szőr lehet emberek állán anélkül, hogy sértené az állam és az egyház szétválasztását” – magyarázta az ügyvéd.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó – illusztráció: Thinkstock

Ez is érdekelhet

képcím

Vizes vb: Varga Zsolt szerint pofonokra szükség van, de nem egy...

képcím

Tűz egy franciaországi üdülőben - kilenc halottat találtak

képcím

Megtámadták egy francia polgármester otthonát a tüntetők