Szabó Zsófi rajongásig szerette édesapját

Startlap - Startlap
Hatalmas változás jön az életébe!

Szabó Gyula meséin generációk nőttek fel, lányát pedig elsősorban televíziós produkciókból ismerhetjük. A Nők Lapja nem rég interjút készített a fiatal színésznővel, aki hamarosan anyai örömek elé néz.

Szabó Zsófiról születése pillanatától fogva úgy beszélt az édesapja, mint egy tündér-királylányról, amit az apa minden gesztusával szüntelenül érzékeltetett is lányával:

„Egészen különleges kapcsolat volt a mienk. Miközben ott volt az anyukám és az öcsém is, akikkel szintén imádták egymást, közöttünk valami különleges izzású és intenzitású szeretet-szerelem alakult ki. Szinte összenőttünk, egymás folytatásai lettünk.”

Amikor Zsófi megszületett, édesapja már 59 éves volt, így bár a játszótéri rohangálások elmaradtak, színházba jártak és sakkoztak:

„Kicsit behatároltabb volt minden és sokkal bensőségesebb.”

A színésznő sokat gondolkodik azon, hogy ez a rengeteg szeretet, amit édesapjától kapott, hogyan befolyásolta az életét. Bár erős, összetartó kapcsolatuk volt, ha kellett Szabó Gyula szigorú is tudott lenni vele:

„Apu hosszúra eresztette a gyeplőt, de a végét mindig jól megfogta… az általa megszabott határokat keményen betartatta.” – meséli Zsófi – „Lobbanékony volt és nagyon heves… Ezt egy az egyben örököltem tőle.”

Szabó Zsófi eredendően maximalista és igyekszik minden téren helytállni. De a legnagyobb erőpróba még csak most jön, hiszen hamarosan gyermeke születik majd:

„Szerintem biztos jót fog tenni nekem. A házasság is nagyon jó hatással volt rám.”

Címlap kép forrása: 24.hu

Ez is érdekelhet

képcím

A nyomasztó párizsi fölény ellenére a Dortmund játszhat...

képcím

Így érkezett meg a kínai elnök Magyarországra

képcím

Észak-Macedónia: érvényes lett az elnökválasztás