Sugárzóan gyönyörű most is a ma 71 éves Bencze Ilona

Elárulta a titkát is.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-11-03 08:58

MTI Fotó: Komka Péter

Bencze Ilona 71 éves, 1947. november 3-án született Nagykanizsán.

Nem színésznek készült, gimnáziumban még a jog vonzotta, de úgy érezte, hogy munkába kell állnia, hogy a szűkös anyagi körülmények között élő családját támogassa. Először egy aszalóüzemben volt segédmunkás, majd bérelszámoló lett, és közben részt vett egy kaposvári amatőr színjátszó csoport munkájában.

 

 

 

 

 

 

 

 

1968-ban végül barátai biztatására jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, első próbálkozásra felvették. Friss diplomásként 1972-ben a Madách Színházhoz szerződött, 1991-ben lett a Kecskeméti Katona József Színház tagja, 1992-től szabadfoglalkozású művész. Fellépett a soproni Petőfi Színházban, a Turay Ida Színtársulatban és a Madách Színházban. Jelentősebb szerepei: Solvejg (Ibsen: Peer Gynt), Olga (Csehov: A három nővér), Adél (Molnár Ferenc: Üvegcipő), Éva (Madách: Az ember tragédiája), Umm (Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi), Maria Huberta nővér (Guggin: Apácák), Mrs. Campbell (Jerome Kilty: Kedves hazug).

Több filmben is szerepelt (Hekus lettem, Egy kis hely a nap alatt, Az álommenedzser), és láthattuk a Magyar Televízió Szomszédok című teleregényében.

Három évtizeden át folyamatosan játszott a Macskákban, először az ifjú Bombalurinát, majd pedig a kivénhedt Grizabellát. A darab főpróbáján eltört a bokája, de a premierjét összeszorított fogakkal, nagy fájdalmak közepette végigjátszotta, a közönség semmit sem vett észre. Nem engedte, hogy begipszeljék a lábát, minden egyes előadáson beinjekciózták, és cinkcsizmát kapott, hogy táncolni tudjon. Mint mondta, semmiképpen sem volt hajlandó átadni valaki másnak azt a szerepet, amelyért oly keményen megdolgozott. A darabtól 2013-ban búcsúzott, ekkor érezte úgy, hogy – mivel az előadástól mindent megkapott – ideje átadni a helyét egy friss szereposztásnak.

Az Örökség című előadóestjét pályafutásának harmincadik évfordulójára állította össze 2002-ben. A műsorban a valódi, időtálló értékekről, az emberi kapcsolatokról vallott gondolatait osztja meg a közönséggel.

Ő rendezte a Karinthy Színházban az Acélmagnóliákat, a Mici néni két életét, valamint az Öt nő az esőben című vígjátékokat is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Érzékenység, derű és kiegyensúlyozottság jellemzi. Bár semmit nem kapott ingyen, mindenért meg kellett küzdenie, életkedvét, hitét sohasem veszítette el. Művészi munkáját 1988-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2015-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, tavaly pedig a Tolnay Klári-díjat vehetett át.

71 évesen még mindig sugárzóan gyönyörű, azt mondja, ez azért van, mert jóban van önmagával. Azon múlik, hogy érzi magát az ember a bőrében, ez pedig attól függ, hogy a világ mit jelez vissza.

 

Forrás: MTI

Mai nap hírei

Kavartak egyet a Néppárt vezetői, hogy a Fidesz ne hagyja ott őket

444.hu5 órája

Jön ″az új Windows″

digitalhungary.hu6 órája

Pénteken markáns hidegfront vet véget a napos, melegedő időnek

koponyeg.hu17 órája

Azt hittük, nem lehet durvább, hát lehet

gepmax.hu17 órája

Az Év Autója pedig nem más, mint…

autonavigator.hu18 órája

Rejtélyes Vuhan-akták 2.0: Aki posztolni mert a koronavírusról, eltűnt

bitcoinbazis.hu18 órája

Másodjára is elkapta a koronavírust Vándor Éva

ifaktor.hu19 órája

Tordai akadályozta, hogy Varga Mihály visszatérjen az ülésre

demokrata.hu19 órája