Soros keményen beszólt Orbánnak

Startlap - Startlap
Nem rejtette véka alá véleményét a magyar származású milliárdos. Hírösszefoglaló.

Soros büszke az ellenségeire, de azért keményen beszólt Orbánnak

Soros György New York-i otthonában ezúttal a brit Guardian című lapnak adott interjút. Azt mondta, ellenségei kihívást jelentenek, ellenfelei feltöltik energiával. Aztán kitért egy csípős megjegyzéssel Orbán Viktorra is, de arról is beszélt, hogy mikor szándékozna Magyarországra jönni – további részletek ebben a cikkben.

Egy Fidesz-alapító beszélt arról, hogy milyen hatalmasat csalódott a pártban

Dévényi István egyebek közt azt mondta, éppen a Fidesz valósítja meg ma mindezt azt, ami ellen rendszerváltás előtt küzdöttek. További érdekes részletek innen érhetőek el.

Valaki egyszerűen besétált a 3-as metró alagútjába

Minderről a BKK számolt be, ahogyan arról is, hogy miért is szívás ez most mindenkinek, aki metrózni akart volna – a közlemény egyetlen kattintásra.

Magyaroknak üzent a harcoló kurd nők Facebook oldala Erdogan miatt

Szombaton kora hajnalban tett ki egy magyaroknak címzett üzenetet az 55 ezer követővel rendelkező Kurdish Female Fighters, melyet itt tudsz elolvasni.

Elindultak, de a túl hangos szex miatt egy nappal később már véget is ért a karibi hajóút

Fotó: iStock

Egy német házaspár kéthetes álomutazásra indult volna, azonban az első nap olyan hangosra sikeredtek a romantikus percek, hogy a luxushajó menedzsere letessékelte őket a fedélzetről, így meg kellett szakítaniuk az üdülésüket. A pár azonban hazaérve merészet húzott az ügyben, melynek folytatása errefelé teljesedik ki.

Hármas karambol volt az M30-ason és az M0-son

Az ország két különböző pontján is hármas csattanások voltak, természetesen hosszas forgalomkorlátozásokkal – részletek a klikk után.

Már él az a törvény, amely miatt Oroszország akár búcsút inthet a nemzetközi weboldalaknak

Fotó: MTI

Vlagyimir Putyin valóra váltotta minden diktátor álmát: jogszabály kötelezi már az orosz internetszolgáltatókat arra, hogy megszűrjék az állam által tilosnak tartott tartalmakat. Ide kattintva bárki előtt világossá válik, milyen kevés kell ahhoz, hogy a weben is a kormányzat vegye át a hatalmat egy adott országban.

Kína olyan járművet épített, amivel a Föld legmélyebb pontját veszi célba

Titánból van, olyan mint egy nagyra nőtt golyó, furcsa kidudorodással. 10 ezer méternél is mélyebbre le tud merülni – itt lehet rácsodálkozni, mit is tud ez a meglehetősen furcsa szerkezet.

Ez is érdekelhet

képcím

WHO: Valószínű, hogy Európa a járvány végső fázisához...

képcím

Trágár rapszám a háttérzenéje Szentkirályi Alexandra...

képcím

Biden: Putyin bevonul Ukrajnába, de "keserves árat fizet majd...