Sarka Kata elárulta, miért nem beszélt terhességéről

Kórházban van a Szomszédok atyja, Berényi Mikivel együtt komoly összegtől búcsúzhat Szőke Zoltán, így vált hercegnő Medveczky Ilonából. Ezekről, és még sok minden másról olvashatsz bulvárösszefoglalónkban.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-05-06 13:08

Forrás: YouTube/ Eger hírek

Ezért nem beszélt harmadik gyermekéről Sarka Kata

Már jó ideje rebesgették Sarka Kata terhességét, Hajdú Péter exfelesége azonban csak anyák napján ismerte be várandósságát, illetve egész pontosan bejelentette be, hogy életet adott harmadik gyermekének. Sarkától többen kérdezték, miért titkolta áldott állapotát, amire ő meglepő választ adott – ezt itt olvashatod el

“Rosszul vagyok, egyelőre rossz is marad” – Kórházba került Horváth Ádám, a Szomszédok atyja

MTI/Szigetváry Zsolt

A 88 éves Horváth Ádám nevéhez a Szomszédokon túl számos más tévéfilm és sorozat köthető, és egyben ő Csűrös Karola férje is. A rendezőről már egy ideje tudni, hogy betegség keseríti életét, most azonban az is kiderült, hogy kórházban ápolják. Állapotáról ő maga, valamint egykori barátja és kollégája, Pásztor Erzsi is nyilatkozott.

Szőke Zoltán pénztárcája komolyan bánhatja, ha tényleg otthagyja a Barátok közt stábját

Úgy tudni, hogy a Barátok közt Berényi Miklósát alakító Szőke Zoltán hamarosan távozik a sorozatból, és állítólag azért döntött így 20 év után, mert az általa megformált karaktert nem tudja összeegyeztetni vallásos énjével. Akármi is erről az igazság, egy biztos: amennyiben a színész tényleg elköszön Berényi Mikitől, akkor egy jelentős összegnek is búcsút inthet.

Irdatlan nagy bevételt termelt Majka cége négy veszteséges év után

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Barca♥️♥️♥️

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

A Majka tulajdonában álló DYMA MM Kft. az áprilisi pénzügyi beszámoló tanúsága szerint 2014 óta nulla forint árbevételt csinált, egészen a tavalyi évig. Ekkor viszont a bevétel durván megnőtt. Ha érdekelnek a pontos számok, ezt a cikket olvasd el.

Sebestyén Balázsnak is elege lett Lippai Mariannából

Lippai Mariann az az életmódtanácsadó, akiről Tibi atyának köszönhetően kiderült, hogy elhunyt gyermeke sírjánál készített szelfije alatt reklámozza a termékeit. Lippait Sebestyén Balázs személyesen is ismeri, és rádióműsorában elmondta, hogyan döntött, miután hozzá is eljutott a megosztó marketingfogás híre. Az alábbi cikkből megtudhatod, mit tervez Balázs Lippai ügyében, valamint az is kiderült, hogyan reagált az életmódtanácsadó a vádakra.

Medveczky Ilona: Egy vagyont fizettem a hercegnői címért

Egyszerűbb a magyar nevem, és büszkébb is vagyok rá

– mondja Medveczky Ilona, miután elárulta 11 tagból álló nevét, amelyet azután kapott, hogy hozzáment Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis herceghez. Kicsit tényleg egyszerűbb a magyar neve, de még az is 8 szót számlál, szóval mindenképpen legalább olyan tekintélyt parancsoló, mint maga a díva. És hogy miért rugózunk ennyit a neveken? Természetesen Medveczky hercegnősége miatt, amiről ebben a cikkben árult el érdekes részleteket a táncművész.

Rippel Feri fia furcsa dolgokat lát: “Egyszer csak közölte, hogy ne ijedjek meg, de lát valakit közvetlenül rám kapcsolódva, aki olyan, mint egy arkangyal”

Különös dologról mesélt Rippel Feri: az artista Herkules névre hallgató gyermeke szellemeket lát.

Schobert Norbi nagyon durván lefogyott két hét alatt

Már nem akarok azzal turnézni, hogy rövidnadrágban sikítva ugrálok

– indokolja Schobert Norbi, hogy miért hagyott fel az alakformáló tornák vezetésével. A felkérések azóta is érkeznek, ő azonban már csak előadásokat tart. Egy kivételt azonban tett: a Fitbalance színpadán most edzőként állt a közönség elé, és a jelenésre nagyon komoly diétával készült. Ha érdekel, mennyit fogyott Norbi, ide kattints.

Mai nap hírei

Példátlan vaddisznóirtás indul a sertéspestis miatt

agraragazat.hu7 órája

Ne is álmondjunk utazásról, ha májusig nem kapjuk meg a koronavírus-vakcinát

bitcoinbazis.hu10 órája

Top 12 – Ételek, amelyek gyorsítják az öregedést

napidoktor.hu11 órája

Nagyon elvesztette a Fidesz Ferencvárost

168ora.hu12 órája

Hajnali havazás

koponyeg.hu15 órája

Nagy az érdeklődés az Iszomm iránt Szanyi Tiborék szerint

demokrata.hu15 órája

Hogyan fog a jövőben viselkedni a Nap, és ez milyen hatással lesz a Föld elektromos áramköreire és a műholdakra?

agroinform.hu15 órája

25%-kal drágábbak lettek a használt autók

autonavigator.hu16 órája