Richard Gere elnézést kért a Micsoda nő! miatt a hölgyektől

Startlap - Startlap
Ma ünnepli 69. születésnapját a sármos színész.

Nem felel meg a hollywoodi sztereotípiáknak: nem jár partikra, nem igazán voltak botrányai, mégis a legnagyobb hollywoodi sztárok egyike. Augusztus 31-én ünnepli 69. születésnapját.

Egy New York melletti farmon, szigorú metodista szellemben nevelkedett. Tehetséges volt zenében,  az egyetemre sportösztöndíjjal került. Filozófiai tanulmányait félbehagyva két év után zenésznek, majd színésznek állt, de az áhított siker sokáig elkerülte. Végül Londonban futott be a Grease főszerepében, és hamarosan meghódította a Broadway-t.

A sármos Gere nemcsak a nők, hanem a filmproducerek kedvence is lett, 1980-ban az Amerikai dzsigolóval a sztárok és a szexszimbólumok sorába emelkedett. Erre rátett egy lapáttal az 1982-es Garni-zóna (Tiszt és úriember), amely után fizetési csekkére akkora összeget írhatott volna, amekkorát akar. Ő azonban visszautasította a Die Hard és a Tőzsdecápák főszerepét, inkább spirituális fejlődésére összpontosított – a buddhizmus hívéül szegődött, humanitárius missziókat vállalt, aztán az 1993-as Oscar-gálán mondott Kína-ellenes beszédéért néhány évre kitiltották a rendezvényről.

 

 

1990-ben a Micsoda nő című film őszülő hajú, de még mindig kisfiús mosolyú milliárdosaként tért vissza, aki beleszeret a Julia Roberts által alakított prostituáltba.  Eredetileg nem is őt szánták a szerepre, hanem Al Pacinót, aki az utolsó pillanatban mondta vissza a felkérést.

Sokan elmondták neki, hogy bár már vagy 150-szer látták ezt a filmet, mégis képtelenek elkapcsolni, ha ez megy a tévében.

„Ilyenkor mindig elnézést kérek tőlük, amiért ennyi idejüket elvettem. Persze, tudom, hogy miért szeretik. A film az elfogadásról, a bizalomról és a szerelemről szól. Gondolom, mindannyian erre vágyunk, ezt keressük”

– mondta a színész.

Gere pályafutását a továbbiakban fura kettősség jellemezte: filmjei vagy taroltak, vagy a felejthető kategóriába kerültek. Néhány cím ezek közül: Dermesztő szenvedélyek, Sommersby, Vágyak vonzásában, Mr. Jones, Az első lovag, Legbelső félelem, Sakál és a Micsoda nő folytatása, az Oltári nő is. Az Ősz New Yorkban című szentimentális szerelmi történetért Arany Málna-jelölést, a Chicago című musical filmváltozatáért Arany Glóbusz-díjat kapott.

Gere 1991-ben vette feleségül Cindy Crawford szupermodellt, a házasság négy év után válással végződött. A színész ezután a modell és egykori Bond-lány Carey Lowell oldalán találta meg a boldogságot, 2000-ben fia is született. 2018-ban pedig már a harmadik feleségével vonult az oltár elé, a nála 34 évvel fiatalabb Alejandra Silvával.

Idejét ma már főként humanitárius tevékenységek kötik le, jótékonykodik, küzd azért, hogy a világ minden részén élő bennszülött törzsek megtarthassák földjeiket, sokszor hívta fel a figyelmet Tibetre. Nehéz úgy meginterjúvolni, hogy ne kedvenc témájához kanyarodjon vissza – célja, hogy a vallásban elérje a teljes szabadságot, és készül az újjászületésre.

Ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett.

 

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka