Lépett az ügyészség a rendőrgyilkos ügyében

Startlap - Startlap
Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton.

Emlékeztettek: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját.

Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel.

A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás és meghalt – fűzték hozzá.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen – ismertették.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr fotóinál az újbudai rendőrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án.
MTI/Lakatos Péter

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. A csütörtöki támadást garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll – tudatta a főügyészség.

Tekintettel arra, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, a főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt – olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot

képcím

Magyar Péter: Ez az a nap, mit az Úr rendelt

képcím

Magyar Péter és az ügyészség emberei így üzengetnek egymásnak