Reagált a Fidesz a Borkai-ügyre

Startlap - Startlap
Az esettel kapcsolatban a hvg.hu megkereste a kormánypárt sajtóosztályát. Hírösszefoglaló.

Több nap hallgatás után egyetlen mondattal reagált a Fidesz a Borkai-ügyre

A hvg.hu megkeresése után több nap elteltével mindösszesen egyetlen mondatban reagált a Fidesz a Borkai Zsolt győri polgármesterről múlt hét óta folyamatosan szivárogtatott kompromittáló felvételekre, illetve súlyos vádakra. A párt válasza itt olvasható.

Videó: Borkai Zsolt nyilatkozott a TV-ben a kiszivárogtatott felvételekről

Az Ördög ügyvédje nevű blogon nyilvánosságra hozott tartalmak megjelenése óta először szólalt meg Borkai Zsolt győri polgármester. A Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatát itt nézheted meg. Borkai az ügy kipattanása után eddig csak egy azóta törölt kommenttel, valamint egy családi fotóval és egy sokatmondó képaláírással jelentkezett vasárnap – ha lemaradtál a bejegyzéséről, akkor itt bepótolhatod.

A mai nap során a témában több fejlemény is volt: a szivárogtató blog egy időre eltűnt, majd új formában jelentkezett. Részletek itt. Ezen kívül a KDNP is közleményt adott ki, amelyben ugyan Borkai nevét meg sem említik, de nehéz nem ebben a kontextusban értelmezni az írást. A párt szövege ezen az oldalon olvasható.

Videón, ahogy egy budapesti középiskolában fenyegetik és lökdösik a tanárt

A videó terjesztői az intézményt nem nevezték meg, csak annyit árultak el, hogy egy budapesti középiskolában rögzítették azt a felvételt, amelyen az látható, ahogy egy diák konfliktusba keveredik a tanárával. Az események elfajulnak: a többi tanuló káromkodva szidalmazza a pedagógust, majd a szóváltás főszereplője többször is durván meglöki tanárát. A videót erre a linkre kattintva találod.

Egymás után halnak meg rákban a nagykanizsai “Halálház” lakói

Szinte minden lakásban gyászolnak valakit, ezért a helyiek csak Halálházként illetik azt a nagykanizsai társasházat, ahol kiugróan magas a daganatos megbetegedések aránya. Ennek lehetséges okairól, valamint az érintett hatóságok által végzett vizsgálatokról  ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Török Gábor: Ha Orbán Viktor egyéves szabadságot venne ki, és személyesen meg sem jelenne a közéletben, a rendszer akkor is működne

Nagyon izgalmas nagyinterjút adott Török Gábor politológus a Fidesz által felépített hatalmi struktúráról, a közelgő önkormányzati választásról, a jelenlegi kormányzás, az ellenzék és a szavazókműködéséről, illetve a várható jövőről. Nem is szaporítanánk a szót, inkább kattints, méghozzá ide.

Rengeteg rezsiutalványt váltottak be eddig a nyugdíjasok, de sokan vannak, akit még át se vették az év végi plusz juttatást

 
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán számolt be arról, hány rezsiutalványt váltottak be eddig a jogosultak. Közben a posta adataiból az is látszik, hogy a nyugdíjasok mekkora hányada nem vette át még eddig az utalványokat. Pontos számok ebben a cikkben.

Adathalász-gyanús az esztergomi ellenzéki polgármesterjelölt oldala, aki többször hangosan ekézte a Fideszt a választói adatok begyűjtése miatt

Az egykor prominens helyi hírportálként működő Szeretgom egyesületté nőtt, majd tulajdonosával, Cserép Jánossal az élén az idei önkormányzati választáson is indult Esztergomban. Cserép maga többször felszólalt a Fideszhez köthető listázásokkal kapcsolatban, így különösen érdekes, hogy éppen az ő oldala az, amelyet jelentettek az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában adatgyűjtés miatt. Ha érdekel, mit kifogásolnak Cserépék oldalán, és miket nyilatkozott korábban a polgármesterjelölt a kormánypárt adatgyűjtését illetően, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Az egész EU-ban nálunk emelkedtek legjobban a lakásárak

Az Európai Unió statisztikai hivatalának hétfőn kiadott jelentése nem sok jót tartogat a lakásvásárlók számára az ingatlanárakról. A pontos számok ide kattintva érhetők el.

A vallási vezetők lelkes közreműködésével kötik a pár órás “élményházasságokat” Irakban

A szigorú helyi törvényeket kicselező, és a pedofíliát aktívan támogató iraki villámházasságokról készített riportot a BBC. A számos rejtett kamerás felvétellel dolgozó anyagból kiderült: az olykor mindösszesen egy órára kötött frigyeket az iszlám vallási vezetők aktív közreműködésével hozzák tető alá, gyakran mindössze kilencéves lányokkal. A riportban az áldozatok felkavaró élményeikről mesélnek. Minderről bővebben itt írnak.

Kiosztották az orvostudományi Nobelt: három kutató témája érdemelt idén egymillió eurót

Fotó: Mario Tama/Getty Images

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia a következő napokban ismerteti az idei Nobel-díjak nyerteseit orvostudományi, fizikai és kémiai kategóriákban. Ezek közül a fiziológiai és orvostudományi kategória három díjazottjának személyét hétfőn közölték: 2019-ben William G. Kaelin, Sir Peter J. Ratcliffe és Gregg L. Semenza az, aki részesül a kilencmillió svéd koronával, vagyis mintegy egymillió euróval járó elismerésben. Ha érdekel az izgalmas kutatási téma, amely Nobelt ér az orvoslásban, akkor ezt a cikket olvasd el.

Ez is érdekelhet

képcím

Károly király első beszéde Katalin hercegné diagnózisa óta:...

képcím

Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos

képcím

Emelkedik a tanárok pótlékainak összege is