Prokopp Dóra: Aki meg akar gyógyulni, az meggyógyul

Együttérzését fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, akik "meggyógyulni nem akaró betegekkel küzdenek", szerinte ugyanis a felépülés csak döntés kérdése. Az annak idején orvosként végzett műsorvezető már ezt az új paradigmát űzi szakmailag is. Bulvárösszefoglaló.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2020-07-24 13:55

Forrás: YouTube/Nők Lapja

Prokopp Dóra: Aki meg akar gyógyulni, az meggyógyul

A műsorvezető szerint ha valaki meg akar gyógyulni, az meg is fog, és együttérzését fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, akik “meggyógyulni nem akaró betegekkel küzdenek”Prokopp Dóra egyetemi tanulmányait a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végezte el, de jelenleg már egész más megközelítésben oktat és tanul a betegségekről. A témáról Kadarkai Endrével társalogtak, amiről van egy videó is, itt.

Kudlik Júlia: Hogy öregasszonyként is rokonszenves tudjak maradni, nem kis meló

A tévés legenda ritkán ad interjút, de a Művészbejáró című műsorban mégis megszólalt. Kudlik egyebek mellett karrierje kezdetét idézte fel, amihez egy kis szerencse is kellett, és elmondta, miként küzd meg az öregedéssel. 

Kefir menyasszonya agyi trombózissal került kórházba: ezek voltak az első jelek

Mariann januárban lett rosszul, először az orvosok félrekezelték, de végül szerencsére rájöttek, mi okozza a tüneteit. Az orvosa szerint agyi trombózisa hátterében a fogamzásgátlás állhat.  Kefir és Mariann a Reggeliben mesélték el a betegség megrázó történetét. 

Ada annak ellenére a gyermekvállaláson gondolkozik, hogy belehalhat egy terhességbe

A 37 éves műsorvezető tavaly ősszel ment hozzá Németországban élő, plasztikai sebészként dolgozó szerelméhez. Erre a linkre kattintva elolvashatod, miket mesélt a házasságukról és ritka rendellenességéről, ami miatt egy következő baba életveszélybe sodorhatja.

Pécsi Ildikó eddig tiltakozott, de hétfőn befekszik a kórházba

MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Kossuth-díjas színésznő, aki alig két héttel ezelőtt, 51 év házasság után veszítette el imádott férjét, nagyon rossz állapotban van

Csősz Boglárka megmutatta, mit tud a saját fejlesztésű 16 ezres maszkja

Csősz Boglárka a koronavírust kihasználva szájmaszkok gyártásba kezd. Erről már korábban is beszélt, mostanra pedig már a kész prototípussal érkezett a Reggeli stúdiójába. A védőeszköz Lakatos Márknak elnyerte a teszését. Videó és további részletek itt nézegethetők.

Majka a magyar zeneipar csatározásairól és Zoránhoz fűződő különleges viszonyáról vallott

A rapper szerint “piedesztálra kéne állítani” Zoránt, másokról azonban már korántsem ilyen jó véleménnyel bír.  Majoros Péter friss interjújában a szakmájáról, a hazai zeneipar szereplőiről és az idő múlásáról is beszélt. Ha kíváncsi vagy, miket mondott, akkor kattints ide.

Bochkor szerint Boros tehet arról, hogy éveken át csak látszat volt a jó viszony

A sok éven át közös műsort vezető két rádiós a valóságban közel sem volt olyan jó páros, mint az éterben. Boros Lajos azt mondja, annyira nem kedvelték egymást, hogy már majdnem tettlegességig fajult egy-egy vitájuk. A történtekre mindketten kicsit máshogy emlékeznek, Bochkor Gábor pedig főként Boros Lajost hibáztatja a feszültségekért. Részletek itt.

Exkluzív interjú készült Halász Judittal

Fotó: Fortepan

Az örökké optimista színésznővel a BEST magazin podcastjában beszélgettek.

“Mindenki vinni akart” – Sáfár Anikóból külföldön akartak sztárt csinálni, de ő sosem ment, és elmondta, miért

A jelenleg már 71 éves Sáfárért régen gyakorlatilag sorban álltak a nagy külföldi filmesek, a művésznő azonban Magyarországot választotta. Ebben a cikkben elárulja, milyen ajánlatot kapott, és azt is, miért utasította vissza az összeset.

Mai nap hírei

A Real megmutatta, miért kell a 94. percig harcolni

eurosport.hu10 órája

Videón a pillanat, ahogy becsapódik a másfél hete keringő kínai rakéta

drivemebaby.hu14 órája

Újra lehet időpontot foglalni a Pfizerre

444.hu18 órája

Mészáros jobbkeze tett gáláns ajánlatot a Digire

168.hu18 órája

Hatalmas büszkeség: egész Amerika Tóth Gabit hallgatta

metropol.hu19 órája

Magyarország nélkül nincs Európai Unió

hirado.hu19 órája

A kínai hadsereg 2015-ben olyan fegyver fejlesztését vitatta meg, mely az ellenség egészségügyi rendszerét romba dönti

bitcoinbazis.hu19 órája

Ha Rebrov távozik a Ferencvárostól, a Roma korábbi edzője jöhet a helyére

m4sport.hu20 órája