Priscilla Presley most váltja valóra Elvis álmát

Ma 73 éves a színésznő.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-05-24 01:00

Fotó: Greg Doherty/Getty Images for WAV

Két hét múlva hazánkba látogat Priscilla Presley, hogy a volt férje, Elvis hangját hozza magával egy nagyszabású, szimfonikus zenekarral kísért koncert keretében.

És hiába volt a Király felesége, lehet, hogy többen kapásból inkább azt mondanák, hogy Bobby Ewing volt a házastársa. Ez így is volt, de csak a nagy sikerű Dallas filmsorozatban Jennaként.

A ma 73 éves Priscilla Presley 1945. május 24-én született Brooklyban.

Középiskolai tanulmányait Németországban, Wiesbadenben végezte, itt ismerkedett meg mindössze 14 évesen későbbi férjével, Elvis Presley-vel, aki 6 év udvarlás után, 1967-ben feleségül vette. Házasságuk azonban nem olyan volt, mint azt elképzelte, ’73-ban el is váltak.

Miután beköltöztünk Gracelandbe, jöttem rá, hogy olyan lesz az életem, mintha kalitkába lennék zárva. Elvisnek megvoltak a saját barátai, és nem szívesen engedett be új tagokat a szűk körébe. Sosem mentünk sehová. Még egy étteremben sem voltunk együtt, mert Elvis nem szerette, ha evés közben készül róla fotó. Úgy éreztem, mintha nem lenne saját életem, mintha csak az ő kis világának mellékszereplője lennék… Nem azért váltam el tőle, mert nem szerettem. Ő volt életem szerelme, és mindig az is marad. Azért váltam el tőle, mert meg akartam ismerni magam, saját életet akartam, tudni akartam, milyen a világ

– nyilatkozta Priscilla a Loose Women című műsorban.

Családi történeteket oszt majd meg a nézőkkel

Érzelmeit mutatja, hogy most is férje álmának valóra váltásán dolgozik. Szimfonikus zenekarral mutatja meg Elvis hangját, zenéjét olyan országokban is, ahol ő maga nem járhatott, köztük nálunk is – erre vágyott mindig is.  Közben Priscilla történeteket fog mesélni, videókat oszt meg a családi archívumukból, szeretné bemutatni a Királyt emberként is.

A Dallasban öt évig játszott, így mesélt erről az Origónak:

Óriási élmény volt. Arra jól emlékszem, hogy nagyon ideges voltam az elején, de hamar megnyugodtam, mert mindenki nagyon kedvesen fogadott. Ez az első szerepléseim egyike volt. Úgy indultunk a szerződéssel, hogy egy évet fogok játszani, de meghosszabbították ötre. Ez pedig megerősített abban, hogy jól csináltam a dolgot. Nagyon szerettem a Dallas-t… Hiányzik is az egész, de legjobban talán Larry Hagman, aki egy csodálatos mentorom volt akkor.

Ezen kívül a Csupasz pisztoly-filmekből emlékezhetünk szereplésére.

 

Forrás: Wikipedia, FeminaOrigo

Mai nap hírei

Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter a vakcinákról

demokrata.hu5 órája

Brókerbotrány: nincsen felelőssége az államnak

tozsdeforum.hu6 órája

Christoph Európa felé tart

koponyeg.hu6 órája

Hajnalban kezdte meg a napot Orbán Viktor

metropol.hu7 órája

Fúziós prosztatabiopszia mentheti meg a férfiak életét

szimpatika.hu9 órája

Vilmos herceg alkalmazottja 10 hónap után felállt: mi történhetett?

joy.hu10 órája

Annak köszönheted, hogy életben vagy, hogy még nem találkoztál ezzel a tízéves kisfiúval

unilife.hu19 órája

Molnár Lamos Krisztina: Áthelyezve a COVID-intenzívre – A harmadik hullám a nővérpultból

wmn.hu19 órája