Pár nap múlva véget ér a magyar határzár, megvan a dátum

Startlap - Startlap
Megvan, mikor van vége a határzárnak: ezt Szijjártó Péter személyesen jelentette be. Esti hírösszefoglaló.

Magyarország visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást

Mindezt Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be Magyarország pozsonyi nagykövetségén, szerdán. A pontos dátum is ki lett tűzve, melyet itt tudhatsz meg

Kis híján nekimentek a portugál szurkolóknak a magyarok a Deák téren, Ronaldo gólja után

MTI/Kovács Tamás

Miután a keddi magyar-portugálon Cristiano Ronaldo a 92. percben Gulácsinak 11-esből gólt lőtt,  néhányan fenyegetően kezdtek fellépni az ünneplő portugál szurkolókkal szemben a Deák téren. A történet itt nem ért véget, hanem meglepően fordulatossá vált, “jó magyar szokás” szerint. Bővebben

Még az orosznál is drasztikusabb a melegellenes a pedofiltörvény

Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense egybevetette a 2013-as orosz jogszabályt a „pedofiltörvény” homoszexualitás ábrázolását szabályozó módosítójával. A végeredmény itt érhető el. 

Csizmadia László: Szellemi honvédőink akaratára megalakítjuk a Civil Igazságtételi Bizottságot

CÖF-CÖKA elnöke szerint ugyanis muszáj a balliberális országfosztás nyomába eredniük, ráadásul szerinte fel kell állítani azt a bizonyos erkölcsi gyóntatószéket. Hogy ezek, a laikusok számára kevésbé értelmezhető mondatok mit is jelentenek, azt ez a cikk próbálja meg értelmezni. 

Megtalálhatták a Londonban eltűnt magyar lány holttestét

A fiatal magyar nő pár évet élt az Egyesült Királyságban. Május 9-én veszett nyoma, miután elhagyta a Cricklewood Broadway-i otthonát. Hogy kit is gyanúsítanak a gyilkossággal, az ide kattintva azonnal ki fog derülni.

Mosolygósan indult Biden és Putyin feszültnek ígérkező csúcstalálkozója

Miután kezet ráztak a csúcstalálkozónak helyt adó villa bejárata előtt a Genfi-tó partján, és Guy Parmelin svájci elnök köszöntötte őket a béke városában, az ingatlan könyvtárában tartottak egy rövid sajtótájékoztatót, de az elég furcsára sikeredett.Részletek

Kim Dzsongun tulajdonképpen elismerte, hogy éhínség van országában

Észak-Korea diktátora természetesen soha nem ejtené ki a száján az éhezés vagy éhínség szavakat, ő csak az élelmiszer-ellátásban megfigyelhető hiányosságokról beszélt. A probléma valódi nagyságáról innen lehet tájékozódni.  

Bármilyen hihetetlen, nyolcméteres hófallal küzdenek Romániában

Meghökkentő hírt repített világgá a Főtér erdélyi hírportál, amikor arról számolt be szerdán,  hogy nyolcméteres hó áll a Transzfogarasi úton, amelynek felszabadításán a Brassó megyei közútkezelő munkatársai gőzerővel dolgoznak. Fotó és cikk itt található a nyári tél elleni elszánt harcról. 

Szardínia minden korlátozást eltörölt a szigetre történő belépéshez

Fotó: Getty Images

És máris itt van egy újabb jó utazási hír a schengeni határok átjárása mellé: nem kell többé oltási igazolás és koronavírus-tesztelés sem a Szardíniára történő belépéshez, miután a sziget kormányzója minden járványkorlátozást eltörölt szerdától. Részletek.

Ez is érdekelhet

képcím

Szlovénia határellenőrzést vezet be a magyar határon –...

képcím

"Kösz, Orbán!" feliratú óriásplakátok lepik el az országot - A...

képcím

Nadrágmentes emberek lepték el a metrót Londonban