Panelban gyógyulgat hetek óta a megsebesült őzgida

Startlap - Startlap
A kéthetes gidát súlyos baleset érte, szerencsére volt, aki gondoskodjon róla.

Egy hónappal ezelőtt a komáromi Vendégh Gábor éppen hazafele tartott, amikor autója előtt hirtelen egy őzcsalád bukkant fel. Az anya és nagyobb gidája elkerülte a balesetet, a legkisebb, akkor még csak két hetes gida azonban egyenesen az autó kerekének ugrott:

“Mikor a kicsi nekiugrott a kerekemnek, azonnal megálltam. Kiszálltam, de nem volt az úton. Végül az egyik közeli bokor tövében találtam rá, félig leszakadt lábbal. Nem akartam, hogy a rókák áldozatává váljon, ezért felvettem, beraktam az autóba és elvittem állatorvoshoz, aki meg is műtötte.”mesélte a sziakomarom.sk-nak Gábor.

Felmerült, hogy a szerencsétlenül járt kisállat nem bírja majd ki az altatást, végül azonban minden rendben ment. Mivel a vadászgazdának nem volt kapacitása a gondozásra, Gábor úgy döntött magához veszi az őzgidát és addig ápolja, amíg teljesen fel nem épül.

Így aztán az őzike 3 hete az egyik komáromi panelház negyedik emeleti lakásában él, egyik legnagyobb rajongója Gábor kisunokája, aki előszeretettel hívja Bambinak az állatot, bár gazdija után egyébként a Gáborka nevet kapta.

Kép forrása: Sziakomarom.sk

Úgy tűnik az őzikének nincs semmi gondja a benti panel élettel, a pihenéssel telt első napok után egyre mozgékonyabbá is vált, a műtét után néhány nappal már elkezdett sétálgatni.

“Éjszaka, általában 2-3 óra felé felkel, odajön hozzám, cincog egy kicsit, olyankor tudom, hogy éhes. Imádja a tejet, amit cumisüvegből adunk neki, a banánból pedig szinte bármennyit meg tud enni. Emellett egyik kedvenc időtöltése a TV-zés. Persze ahogy nő, egyre pajkosabb lesz.” 

Gábor életében nem ez az első eset, hogy különleges állattal van körülvéve. Elmondása szerint már gyermekkorában is több nem mindennapi állatot tartott, köztük baglyot, vadgalambot, hollót és egerészölyvet, valamint több kutyát is. Így Gáborkáról való gondoskodás sem érte váratlanul.

Ez is érdekelhet

képcím

Nézők közé hajtott egy autó az Esztergom-Nyerges Rally-n,...

képcím

Alföldi Róbert Vidnyánszky Attilának: Ez magyar? Ez gerinces?

képcím

Mentő vitte kórházba Vidnyánszkyt - szombaton szenvedett...