"Óriási, egy nullra vezetünk, az első percben!!!"

Startlap - Startlap
96 éve született az Aranycsapat legendája, Hidegkuti Nándor.

Hidegkuti Nándor az Aranycsapat oszlopos tagja, aki az Évszázad mérkőzésén (igen az a bizonyos 6:3 az angolok ellen) már az első percben gólt szerzett. Aztán még két bombával járult hozzá, hogy Anglia ne csak térdre kényszerüljön Magyarországgal szemben, hanem teljesen összeomoljon.

A második világháború után az MTK-hoz igazolt, de vérszegénysége miatt nehezen ment a játék, így kezelése után bejelentkezett a Fradinál. Mikor megjelent a vezetők előtt, akkor elkezdtek róla pusmogni, hogy ilyen játékosra nincs is szükségük. Megsértődött, és azzal a lendülettel visszatért az MTK-hoz.

Az FTC-nél utóbb verhették a fejüket az asztalba, ugyanis az Öreg – ahogyan csapattársai hívták – háromszor is bajnok lett a kék-fehérekkel, és háromszázkét meccsen több mint kétszáz gólt lőtt.

Hidegkuti páratlan tehetségét mi sem jellemezte jobban, az edzéseken hajlandó volt több százszor is kapura lőni ugyanonnan, és szinte minden poszton képes volt helytállni a pályán.

Mire a válogatottba került, addigra már ott a világ legjobbjai játszottak, és ő is részese lehetett az Aranycsapat hatalmas menetelésének, amikor is négy éven át nem találtak legyőzőre sehol a világon.

Aztán az ötvenes évek elején az Angol Labdarúgó Szövetségnél úgy gondolták, hogy meghívják a magyar fiúkat, de csak azért, hogy egy méltó ellenfelet legyőzve ünnepeljék fennállásuk 90. évfordulóját.

1953. november 25-én rendezték a meccset a Wembleyben, az angol futball legnagyobb szentélyében, ahol soha nem kapott még ki az angol válogatott.

A nézők még el sem foglalhatták rendesen a helyüket a nemzeti himnuszok után, amikor is az első percben akkora gólt lőtt 16 méterről Hidegkuti, hogy majd szétszakadt a háló. Senki nem hitt a szemének, mindenki meg volt győződve arról, hogy a magyarok majd először megilletődve fognak játszani. Nagyon nem így lett.

Hidegkuti ezek után még két góllal járult hozzá ahhoz, hogy az Évszázad meccsének hívják azt a mérkőzést, amitől aztán az egész világ a magyarok lábai előtt hevert.

Nyitókép: Youtube

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka